Válogatott: „Sok mindent kaptam a futballtól, de az Eb…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.30. 09:19
Holanek Zoltán, a magyar labdarúgó-válogatott (és az NB I-be feljutó Gyirmót FC Győr) rehabilitációs edzője Európa-bajnoki élményeiről beszélt.

„Először azt emelném ki, fantasztikus volt, amit a csapat ezen az Európa-bajnokságon a szurkolóktól kapott – idézi a kisalfold.hu Holanek Zoltán szavait. – Csodálatos volt a hétfői budapesti fogadtatás, de ugyanez a hangulat elmondható minden kinti mérkőzésről. Nem gondoltam volna, hogy ennyien elkísérik Franciaországba a válogatottat, s akik kint lesznek, ilyen buzdításban részesítik a csapatot. Be kell vallanom, magam is meglepődtem azon a szeretetáradaton, ami felénk irányult. Erről többször is beszéltünk a fiúkkal, s bizony ez mentálisan is sokat számított.”idézi a kisalfold.hu Holanek Zoltán szavait. – Csodálatos volt a hétfői budapesti fogadtatás, de ugyanez a hangulat elmondható minden kinti mérkőzésről. Nem gondoltam volna, hogy ennyien elkísérik Franciaországba a válogatottat, s akik kint lesznek, ilyen buzdításban részesítik a csapatot. Be kell vallanom, magam is meglepődtem azon a szeretetáradaton, ami felénk irányult. Erről többször is beszéltünk a fiúkkal, s bizony ez mentálisan is sokat számított.”

Holanek Zoltán betekintést engedett a magyar válogatottal dolgozó háttérstáb munkájába is.

„Négy fizioteraputa, két orvos és velem együtt három erőnléti edző foglalkozott a srácokkal, és minden olyan eszköz a rendelkezésünkre állt, amely manapság elérhető, és a világ elitjébe tartozó gárdáknál is megtalálható. Persze a jó teljesítményhez a csapat kellett, nagyszerűen futballoztak a játékosok. Sajnálom, hogy a belgák ellen ketten sem állhattak a kapitány rendelkezésére, bár az együttes helytállt, s az eredmény ellenére sincs okunk szégyenkezni.”

„Megható volt számomra a hatvanöt éves édesapám döntése, aki még soha nem ült repülőn, de most a kedvemért eljött Toulouse-ba, hogy a meccs után találkozzunk. Óriási élmény volt ez a torna. Akkora, amit ha esetleg egy-egy rosszabb időszakban felelevenítek, biztosan jókedvre derít. Sok mindent kaptam már a labdarúgástól, de ez ott szerepel a lista elején, s bizonyosan már örökre ott is marad.”

Legfrissebb hírek

Joao Janeiro: Budapesten a két továbbjutó csap össze

Foci vb 2026
8 órája

Cristiano Ronaldo gólkirállyá válhat a magyarok ellen

Magyar válogatott
Tegnap, 11:36

Belga játékvezető dirigál a magyar–portugál vb-selejtezőn

Magyar válogatott
Tegnap, 10:27

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Írország elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
Tegnap, 9:54

Ötvös Bence: A kiállítás teljesen megváltoztatta a meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 8:53

Callum Styles: Mindkét csapat azt érezheti, hogy veszített

Magyar válogatott
Tegnap, 7:51

Három 7-es, egy 4-es – Nemzeti Sport-osztályzatok a dublini vb-selejtező után

Magyar válogatott
Tegnap, 7:26

Varga lábbal, Sallai fejjel volt eredményes – ezekkel a gólokkal vezettünk Dublinban

Foci vb 2026
2025.09.06. 21:18
Ezek is érdekelhetik