Válogatott: Sohasem akart velem beszélni – Juhász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.22. 18:33
Hiába volt éveken át az Anderlecht alapembere, 2012 nyarától látványosan mellőzték a magyar labdarúgó-válogatott tagjaként jelenleg Eb-résztvevő Juhász Rolandot.

„Sohasem akart velem beszélni” – nyilatkozta az Izland elleni (1–1), szombati csoportmeccsen kezdőként 85. percig pályán lévő, jövő héten a 33. születésnapját ünneplő Juhász Roland a Voetbalmagazine-nak. A védőt Portugália ellen szintén a kezdőbe jelölték, így 93. alkalommal kapott szerepet a nemzeti együttesben, amellyel lehagyta a 92-vel záró Fazekas Lászlót, és Király Gábor, valamint Bozsik József mögött immár harmadik az örökrangsorban. az Izland elleni (1–1), szombati csoportmeccsen kezdőként 85. percig pályán lévő, jövő héten a 33. születésnapját ünneplő Juhász Roland a Voetbalmagazine-nak. A védőt Portugália ellen szintén a kezdőbe jelölték, így 93. alkalommal kapott szerepet a nemzeti együttesben, amellyel lehagyta a 92-vel záró Fazekas Lászlót, és Király Gábor, valamint Bozsik József mögött immár harmadik az örökrangsorban.

A magyar labdarúgót 2005 nyarán szerződtette az Anderlecht az MTK-tól, és a következő idénytől már a védelem stabil pontjának számított. Egészen John van den Brom érkezéséig.

„Marcin Wasilewskivel is így tett. Szerettük volna megtudni, hogy min kell változtassunk ahhoz, hogy ismét lehetőséghez jussunk. De nehéz dolgunk volt, hiszen nem kaptunk választ arra, hogy miért nem játszunk. Ettől eltekintve szép emlékeim maradtak az Anderlechtnél töltött időszakomról.”

Juhász 2013 tavaszán már a Videoton kölcsönjátékosa volt, a fehérváriak a szezon végén aztán átigazolták. A játékosként kétszeres holland válogatott John van den Brommal 2014 márciusában bontottak szerződést a brüsszeliek. Fél évvel később Marco van Basten helyére szerződtette Bromot a holland AZ, amellyel legutóbb a holland élvonal (Eredivisie) negyedik helyén végzett a tréner.

 

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
3 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
2025.09.09. 22:52

Csaknem 40 év után a papírforma ismét a magyar válogatott második helyét vizionálja a vb-selejtezőben

Magyar válogatott
2025.09.06. 12:46

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49
Ezek is érdekelhetik