Válogatott: „Ha az Eb-n mindent kiadunk, elégedettek lehetünk”

Vágólapra másolva!
2016.05.20. 20:44
A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott Elefántcsontpart ellen az Üllői úton. A találkozó után a válogatottsági rekordot döntő Király Gábor értékelt.

„Kemény felkészülésen vagyunk túl, rengeteget dolgozott a társaság. Lehetett látni, hogy elfáradtunk a mérkőzés végére, de szervezettek, koncentráltak voltunk, mindent beleadtunk. Bernd Storck dönt a változtatásokról, nekünk játékosoknak követnünk kell az utasításait.”

Király elmondta, nem készültek külön Elefántcsontpart ellen.

„Mi az Európa-bajnokságra készülünk, nem erre a találkozóra. Ez az összecsapás csak egy állomás volt, visszajelzés az edzőknek, hogy áll a csapat, milyen erőállapotba vagyunk. Nekünk a cél az Eb-n való jó, stabil szereplés. Kéthetes alapozáson vagyunk túl, a finomítások és a dinamika, a gyorsaság csak most jön.”

„Hogy mi volt jó, azt Storcktól kell megkérdezni, hisz ő tudja, pontosan mit akart látni a játékosaitól ma, de azt gondolom, mindenki maximálisan odatette magát. Fegyelmezettek voltak a srácok, próbálták a kapitány kérését megvalósítani, ez hellyel-közzel sikerült is. Többször is eljutottunk az elefántcsontparti kapuig, ám gólt nem sikerült szerezni, viszont hátul stabilak voltunk.”

Mint megírtuk, Király ezzel a találkozóval megdöntötte Bozsik József válogatottsági rekordját, hiszen 102. alkalommal lépett pályára a magyar válogatottban.

„Ebben a szituációban ismét egy feladat van, tehát nem igazán érek rá ilyen szempontból számolgatni, büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, de ugyanúgy bele kell tenni a munka részét, meglátjuk, hogy ez a végén mire lesz elég.”

„Hogy milyen eredményt várunk az Eb-től? Ami a játékosokat illeti, ha mi a feladatunkat maximálisan ellátjuk, akkor már elégedettek vagyunk, az pedig, hogy ez milyen eredménnyel párosul, majd a mérkőzéseken dől el. Úgy gondolom, ha minden találkozó után úgy jövünk le a pályáról, hogy mindent megtettünk, akkor elégedettek lehetünk.”

Legfrissebb hírek

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
7 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
Tegnap, 1:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
2025.09.09. 20:23

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
2025.08.23. 18:01
Ezek is érdekelhetik