Női Eb-sel.: „Van mitől tartaniuk az oroszoknak” – cél a 3 pont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.12. 08:44
null
Szarvas Alexandráékra nehéz feladat vár Szentpéterváron (Fotó: mlsz.hu)
A magyar női labdarúgó-válogatott a hatodik mérkőzésére készül a 2017-es Európa-bajnokság selejtezősorozatában, a mieink kedden Oroszország vendégeként lépnek pályára Szentpéterváron. Markó Edina szövetségi kapitány szerint az esélyesség terhe a házigazdák vállát nyomja, míg Tálosi Szabina, a magyar válogatott középhátvédje úgy véli, az egész csapatjátéknak működnie kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk.

A magyar csapat jó hangulatban, bizakodva készül a szentpétervári mérkőzésre, hiszen négy nappal ezelőtt hazai pályán 2–0-ra legyőzte a horvátokat. Kedden nehezebb feladat vár Jakabfi Zsanettékre, a világranglista 22. helyén álló oroszok ugyanis jobb játékerőt képviselnek, mint a horvátok, ráadásul novemberben Felcsúton 1–0-ra legyőzték a mieinket.

Ahhoz, hogy a magyar válogatottnak reális esélye maradjon a csoport második helyének megszerzésére, nem kaphat ki Oroszországban, de igazán kedvező helyzetbe csak akkor kerülne, ha megnyerné a meccset. Markó Edina szerint csak a házigazdáknak van veszítenivalójuk a keddi találkozón.

„SZÓBA SEM KERÜLHET, HOGY LEBECSÜLJÜK A MAGYAROKAT”

„A magyarok elleni novemberi mérkőzés után csak dicsérő hangon tudtam beszélni a csapatról. A lányok harcoltak, küzdöttek” – emlékezett vissza Jelena Fomina orosz szövetségi kapitány a felcsúti találkozóra.

„Most ismét összecsapunk a magyarokkal, és szóba sem kerülhet, hogy lebecsüljük őket. Remélem, hogy a saját szurkolóink előtt szép játékot mutatunk be és kedvező eredményt érünk el. A célunk az Európa-bajnoki szereplés, lépésről lépésre haladunk” – tette hozzá Fomina, aki játékosként a 2003-as vb-n és a 2009-es Eb-n is részt vett.

Az oroszok – a mieink elleni meccset is beleértve – a hátralévő öt találkozójukból négyet otthon játszanak: a horvátokkal kétszer, míg a törökökkel és a németekkel egyszer-egyszer csapnak össze, tehát bőven lesz még lehetőségük pontokat szerezni. A magyar csapatnak azonban a szentpétervári mérkőzés után már csak két meccse lesz, idegenben Törökország és hazai pályán Németország ellen.

„Olyan pozícióba kerültünk, ami bizakodásra adhat okot, innentől kezdve az oroszoknak kell jobban izgulniuk. Hazai pályán nekik kötelező a győzelem, mi viszont csak nyerhetünk. Arra készülünk, hogy két egyenlő képességű csapat lesz a pályán. Nagyon remélem, hogy ezúttal felénk billen a mérleg nyelve, berúgjuk a helyzeteinket, és talán nem kapunk gólt. A Ciprus-kupán megtanultunk győzni, bízom benne, hogy a fontos meccseken most már olyan csapatok ellen is be tudjuk gyűjteni a három pontot, amelyek nagyon közel vannak hozzánk, vagy egy kicsit még jobbak is nálunk” – mondta a szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A szakember dolgát nem nehezítik sérülések, minden kerettag egészségesen várja a keddi összecsapást.

„Nagy az étvágyunk a mérkőzés előtt, mindenképpen szeretnénk győzelemmel hazatérni. Az egész csapatjátéknak működnie kell ahhoz, hogy sikeresek legyünk” – vélekedett Tálosi Szabina, a mieink 70-szeres válogatott középhátvédje.

„A horvátok ellen megtettük az első lépést a második hely megszerzése felé, kedden vár ránk a következő feladat. Remélem, az oroszok tartanak tőlünk, mert van mitől” – mondta Fenyvesi Evelin, a Ferencváros középpályása, aki a horvátok ellen nem jutott szóhoz, de bevallása szerint a kispadon jobban izgul csapattársaiért, mintha a pályán lenne.

A keddi találkozóra a Zenit otthonául szolgáló Petrovszkij Stadion szomszédságában, a Minor Szport Arénában kerül sor magyar idő szerint 18 órától. A meccset a ciprusi Szofia Karajorji vezeti. A játéknap másik mérkőzésén a németek a horvátokat fogadják.

A Hollandiában rendezendő Európa-bajnokságra – a házigazda mellett – a nyolc csoportgyőztes és a hat legjobb csoportmásodik jut ki, míg a további két második helyezett pótselejtezőt vív egymással. A csoportmásodikak közötti összevetésben nem számítanak a csoport ötödik helyezettje ellen elért eredmények.

A MAGYAR VÁLOGATOTT HÁTRALÉVŐ MECCSEI A SELEJTEZŐSOROZATBAN
Április 12. (kedd), 18.00: Oroszország–Magyarország
Június 6. (hétfő): Törökország–Magyarország
Szeptember 20. (kedd): Magyarország–Németország

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Szőcs Réka (FC Basel – Svájc), Bíró Barbara (Viktória-Trend Optika FC), Samu Anna (Ferencváros)
Védők: Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (SC Südburgenland – Ausztria), Szabó Viktória (1. FC Lübars – Németország), Tóth Gabriella (Werder Bremen – Németország), Mosdóczi Evelin (Ferencváros), Papp Dóra (MTK), Tóth Alexandra (SC Südburgenland – Ausztria), Pinczi Anita (MTK)
Középpályások: Hummel-Smuczer Angéla (MTK), Nagy Lilla (MTK), Fenyvesi Evelin (Ferencváros), Szuh Erika (1. FC Lübars – Németország), Csiszár Henrietta (1. FC Lübars – Németország), Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg – Németország), Szarvas Alexandra (FC Basel – Svájc)
Támadók: Zeller Dóra (Hoffenheim – Németország), Sipos Lilla (St. Pölten – Ausztria), Vágó Fanni (St. Pölten – Ausztria), Zágor Bernadett (Ferencváros)

A SELEJTEZŐCSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 5
5
28–0 15
2. MAGYARORSZÁG
5
2
1
2
4–14
7
3. Horvátország 5
2
1
2
8–5 7
4. Oroszország
3
1
1
1
1–2
4
5. Törökország 6
1
5
1–21 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik