Válogatott: „Meg sem fordul a fejemben, hogy nem leszek ott az Eb-n”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.09. 08:42
Kalmár Zsolt, a német másodosztályú FSV Frankfurt labdarúgója szerint a magyar válogatott továbbjuthat csoportjából a nyári Európa-bajnokságon.

„Januárban egyeztettem Bernd Storck kapitánnyal. Azt tanácsolta, játsszak minél többet azért, hogy részt vehessek az Eb-n – mondta Kalmár Zsolt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Ezért döntöttem úgy, hogy a több játéklehetőség reményében kölcsönbe távozok az RB Leipzigtől. Meg sem fordul a fejemben, hogy nem lehetek ott az Európa-bajnokságon, ezért dolgozok keményen nap mint nap. Mindegy, milyen poszton számítanak rám, a válogatottban megtiszteltetés szerepelni. Az U21-eseknél játszottam együtt Kleinheisler Lászlóval, jól megértettük egymást, akár egyszerre is a pályán lehetünk. Az Eb-n szeretnénk továbbjutni a csoportból, az biztos, hogy nincs mitől félnünk.”

A 20 esztendős középpályás hozzátette, még nem foglalkozik azzal, hogy a kontinensviadal után melyik klubnál jelentkezik edzésre.

„A szezon végéig kölcsönben Frankfurtban maradok, aztán egyeztetek a Leipzig vezetőségével a hogyan továbbról. Ralf Rangnick vezetőedző azt mondta, figyelemmel követi majd a teljesítményemet, s visszavár. Két év múlva szeretnék a Bundesligában vagy valamelyik topligában játszani.” Kalmár Zsolt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Ezért döntöttem úgy, hogy a több játéklehetőség reményében kölcsönbe távozok az RB Leipzigtől. Meg sem fordul a fejemben, hogy nem lehetek ott az Európa-bajnokságon, ezért dolgozok keményen nap mint nap. Mindegy, milyen poszton számítanak rám, a válogatottban megtiszteltetés szerepelni. Az U21-eseknél játszottam együtt Kleinheisler Lászlóval, jól megértettük egymást, akár egyszerre is a pályán lehetünk. Az Eb-n szeretnénk továbbjutni a csoportból, az biztos, hogy nincs mitől félnünk.”

A 20 esztendős középpályás hozzátette, még nem foglalkozik azzal, hogy a kontinensviadal után melyik klubnál jelentkezik edzésre.

„A szezon végéig kölcsönben Frankfurtban maradok, aztán egyeztetek a Leipzig vezetőségével a hogyan továbbról. Ralf Rangnick vezetőedző azt mondta, figyelemmel követi majd a teljesítményemet, s visszavár. Két év múlva szeretnék a Bundesligában vagy valamelyik topligában játszani.”

Legfrissebb hírek

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
6 órája

Lőw Zsolt neve is szóba került az RB Leipzig edzőjeként – sajtóhír

Német labdarúgás
12 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
Tegnap, 13:51

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
Tegnap, 11:16

Sorsoltak a Német Kupában, Gulácsiék Stuttgartban vívhatják ki a döntőbe jutást

Német labdarúgás
2025.03.02. 20:36

„A terv jó volt” – Gulácsi Péter a Lipcse újabb botlása után

Német labdarúgás
2025.03.02. 12:59

Elmentek otthonról a hazaiak, ez nem a vendéglátók napja volt a Bundesligában

Német labdarúgás
2025.03.01. 18:18

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05
Ezek is érdekelhetik