Válogatott: Dibusz elárulta, miért nem bulizott a csapattársakkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.16. 08:51
Dibusz Dénes, a Ferencváros és a magyar labdarúgó-válogatott kapusa az Európa-bajnoki esélyeinkről és arról is beszélt, miért nem ment el bulizni a társakkal a Norvégia elleni pótselejtezős győzelem után.

– A Fradi–Újpest előtt azért belelesett a sorsolásba?
– Épp a meccs előtti bemelegítés volt, amikor lezajlott a sorsolás. Amikor megvolt a csoportunk, felpillantottam a kivetítőre, és láttam, kikkel kerültünk össze, de persze akkor túl sokat nem foglalkoztam ezzel. Annyi azért átfutott rajtam, hogy a portugálok révén játszunk majd Cristiano Ronaldo ellen is – mondta Dibusz Dénes, a Ferencváros válogatott kapusa a bama.hu-nak.– A Fradi–Újpest előtt azért belelesett a sorsolásba?
– Épp a meccs előtti bemelegítés volt, amikor lezajlott a sorsolás. Amikor megvolt a csoportunk, felpillantottam a kivetítőre, és láttam, kikkel kerültünk össze, de persze akkor túl sokat nem foglalkoztam ezzel. Annyi azért átfutott rajtam, hogy a portugálok révén játszunk majd Cristiano Ronaldo ellen is – mondta Dibusz Dénes, a Ferencváros válogatott kapusa a bama.hu-nak.

– Később azért csak „végigrágták”, kielemezték a társakkal a csoportot, az ellenfeleket: Portugáliát, Ausztriát és Izlandot.
– Persze, a rangadó után azért nyilván sokkal többet foglalkoztunk az Eb­-sorsolással. Mindenki azonos véleményen volt, viszonylag kiegyenlített ez a csoport. A portugálokat néhány nagy egyéniség, sztár viszi, mint Ronaldo vagy Nani, de csapatként talán nem olyan jók. Ellentétben a másik kettővel, Ausztriával és Izlanddal: ez a két válogatott viszont a selejtezőkön éppen azt bizonyította, hogy csapatként nagyon erős, szervezett. Ezzel együtt úgy érezzük, hogy mindhárom mérkőzésen lehet esélyünk a pontszerzésre, ­ persze azzal is tisztában vagyunk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Tisztességesen fel kell készülnünk, határozott, jó játékot kell nyújtanunk, és akkor lehet sanszunk.

– Milyen szakember, milyen ember Bernd Storck? Persze passzolhatja a kérdést, ha akarja.
– Kicsit csendesebb, mint Dárdai Pali. Nem annyira domináns, talán így lehet a legjobban megfogalmazni. Jó edző, többnyire ültek az elképzelései, és azzal, hogy kijutottunk az Európa-bajnokságra, meghálálta a bizalmat, amit a szövetségtől kapott. Nagy tettet hajtott végre, ez kétségtelen. Bátor, de rendre megalapozott döntéseket is hozott.

– Amelyeknek köszönhetően alaposan kimulathatták magukat a norvégok elleni visszavágó után. Talán még mindig dúdolgatja, hogy a „nézését, meg a járását...
– Az öltözőben én is ott voltam a többiekkel, énekeltünk, táncoltunk, de utána már nem tartottam velük.

– Na, ne mondja!
– Volt egy kis sérülésem előtte, s nekem másnap edzenem kellett. A jövőre nézve inkább azt tartottam hasznosnak, mert szükségem van arra, hogy százszázalékos állapotban legyek. Néha tudni kell lemondani bizonyos dolgokról.

– Ezeket a sorokat biztosan örömmel olvassa majd korábbi pécsi edzője, idősebb Bogyay Zoli bácsi. Na, de ugorjunk egyet: a Fradival kiváló őszi szezont zárt, csak pont az Újpest elleni utolsó bajnoki nem úgy sült el, ahogy szerették volna.
– Sajnos nem tudtunk olyan jó játékot nyújtani, amilyet szerettünk volna. Nem találtuk az Újpest futballjának az ellenszerét, s minden bizonnyal Böde Dani kiválása is megnehezítette a dolgunkat, nem tudtuk fent megtartani a labdát. Ikszes meccs volt, ám egy góllal végül kikaptunk egy jól elvégzett pontrúgás miatt. A szezonunk ettől függetlenül szép volt, erre a néhány hónapra azért így is jó visszagondolni. És én sem panaszkodhatom, hiszen az összes bajnokin védtem, vagyis volt feladatom bőven.

Legfrissebb hírek

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Dibusz Dénes: Legutóbb Dybala volt, aki leleste a passzom

Magyar válogatott
2025.06.07. 07:55

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21
Ezek is érdekelhetik