Válogatott: ezt kapja Löw, és ez hiányzik nagyon Storcknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.17. 13:24
null
Storck „szerelést igazít” a pótselejtező visszavágója előtt (Fotó: Szabó Miklós)
A német Sport1.de portálnak adott hosszabb interjút Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az Európa-bajnokságig posztján véglegesített szakvezető elmondta, miben lát még előrelépési lehetőséget a kontinenstornáig.

 

„Elképesztő, hogy mit értünk el, valóságos csoda. Amikor átvettem Dárdai Páltól a kapitányi posztot, tisztában voltam vele: nagyon nehéz dolgom lesz. Pál rendkívül sikeres volt, nem volt elég időm felkészíteni a csapatot, nem volt saját stábom. Az elsődleges cél a rájátszás elérése volt” – kezdte Bernd Storck, akitől megkérdezték, hősi státuszba került-e Magyarországon.

„Hogy hős lennék? Ez a kijutás nem rólam szól! Egyszerűen folytattam Dárdai Pál sikeres munkáját. Az Európa-bajnoki szereplés álom az egész országnak. És ehhez én is hozzátettem a részem. A szövetség elnöke, Csányi Sándor, illetve a vezetőség végig mögöttem állt, és hagyta, hogy úgy dolgozzak, ahogy jónak látom. Megengedték, hogy stábot cseréljek a rájátszás előtt, ez nem volt magától értetődő döntés” – hangzott a válasz. Storck kiemelte Andreas Möller segítségét, akinek meglátása szerint „kitűnő szeme” van a tehetségekhez.

„Remélem, marad, és a jövőben is a segítőmként dolgozik” – mondta.

A magyar szövetségi kapitány arról is beszélt, hogy milyen területeken lát esélyt a fejlődésre.

„A kvalifikáció az egész magyar futballnak fellendülést jelenthet. Pozitívan gondolkodom, átérzem a felelősségem, és megadom a játékosaimnak a lehetőséget, hogy magabiztosan léphessenek a pályára. Érzem, hogy az egész országot felvillanyozta a siker. Az infrastruktúra is rendben van. De további változtatásokat kell hozni annak érdekében, hogy alaposabban dolgozzunk, részletesebben tudjunk elemezni. Sokkal profibbá kell válnunk. Mondok egy példát. Nem állnak rendelkezésemre részletes adatok a játékosok elemzéséhez. Ha Joachim Löw Németországban felhív egy klubot, hogy kellenek neki mondjuk Marco Reus adatai, akkor azonnal megkapja őket. Én semmit sem kapok, magamnak kell összeraknom mindent. És aztán szorít az idő. Ez nagy nehézséget jelent.”

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
13 órája

Marco Rossi: Hatalmas felelősséget jelent a felénk támasztott elvárás

Magyar válogatott
16 órája

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
17 órája

Csányi Sándort újraválasztották: 500 milliót bukhat, aki nem játszat öt magyar játékost, nem változik az NB I létszáma

Labdarúgó NB I
17 órája

Marco Rossi 2030-ig marad a magyar válogatott élén

Magyar válogatott
17 órája

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
18 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

Magyar válogatott
22 órája

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik