Válogatott: „Ez mindent megér” – 2200 km-t tettek meg a hívek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.12. 19:22
A magyar szurkolók elszántsága nem ismer határokat: voltak, akik másfél napon át utazva kisbusszal érkeztek Oslóba a labdarúgó-válogatott norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőjének első, csütörtöki felvonására – jelentette az MTI tudósítója Oslóból.

Az egyik drukker az Oslo-fjord kikötőjénél beszélt arról, hogy a 2200 kilométeres túrának, melynek során kétszer kompoztak is, kedd este nyolc órakor huszonheten vágtak neki három kisbusszal, és csütörtök hajnali hatkor érkeztek meg a norvég fővárosba.

„Ez mindent megér. Nagyjából huszonöt éve követem a válogatottat, amelyért a világ végére is elutaznék. Életre szóló barátságok köttetnek az ilyen utakon" – mondta a társaság egyik tagja.

Az Oslóba érkező magyar drukkerek többsége egygólos vendégsikert vár a találkozón, és 1–0-s vagy 2–1-es magyar győzelmet jósolt az Ullevaal Stadionban sorra kerülő meccsre, amelyen 700 vendégszurkoló lesz jelen.

A norvégok elleni párharc első felvonása 20.45-kor kezdődik. A visszavágót vasárnap szintén 20.45-től rendezik meg a Groupama Arénában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik