Válogatott: ellenünk már játszhat a Hull sérült norvég támadója

Vágólapra másolva!
2015.10.20. 11:27
Adama Diomande menedzsere az aftenposten.no oldalnak elmondta, hogy a jelenleg sérült, de már rehabilitációs munkát végző norvég válogatott labdarúgó a magyarok elleni Eb-pótselejtezőn bevethető állapotban lesz. A Hull Cityben légióskodó Diomandét a Norvégiában élő tízszeres magyar válogatott labdarúgó, Kovács Péter név szerint is kiemelte reggeli tévés nyilatkozatában.

„Dio újra edzhet, de ez egyelőre rehabilitációs munka – mondta Atta Aneke menedzser. – Az, hogy mikor térhet vissza, az most még bizonytalan, de elméletileg a pótselejtezőre bevethető állapotban kellene lennie. Még nem beszéltem vele a pótselejtezőről, de ő mindig nagyon szívesen játszott a válogatottban. Ha az egészségi állapota engedi, minden bizonnyal most is a válogatott rendelkezésére áll. Jelenleg a tervek szerint alakul a felépülése, most már csak azért szurkolunk, hogy ez így is maradjon a hátralévő napokban is.”

A Hull City szeptember elsején kétmillió euróért vette meg Diomandét a Stabaektől, de még mielőtt egy percet is pályára léphetett volna, máris a műtőasztalon találta magát, miután az orvosi vizsgálat megállapította: ágyéksérülése komolyabb annál, amiről tudtak. Szeptember 11-én a Hull City menedzsere, Steve Bruce arról nyilatkozott, hogy a támadó felépülése várhatóan hat-nyolc hetet vesz igénybe. Ebből eltelt már öt és fél, tehát elméletben még két és fél van hátra – ha a maximumra tervezett időpontot vesszük alapul. Utána viszont már itt van a nyakunkon az Eb-pótselejtező első, november 12-i, oslói felvonása.

A norvég lap úgy számol, hogy Diomandénak klubjában legalább egy meccsen pályára kellene lépnie ahhoz, hogy a realitások talaján maradva legyen esélye a magyarok elleni kerettagságra, illetve játékra. A Hull City október 31-én játszik az MK Donsszal, november 3-án a Brentforddal, míg november 7-én Middlesbrough-val.

EB-PÓTSELEJTEZŐ
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia

A LEGUTÓBBI NORVÉG BŐ KERET

Kapusok: Rune Jarstein (Hertha Berlin), André Hansen (Rosenborg), Örjan Nyland (Ingolstadt)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg), Tom Högli (FC Köbenhavn), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar), Jonas Svensson (Rosenborg)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar), Stefan Johansen (Celtic), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha Berlin), Alexander Tettey (Norwich), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla), Jone Samuelsen (Odd)
Csatárok: Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha(Greuther Fürth), Joshua King (Bournemouth), Alexander Söderlund (Rosenborg)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik