„Nehézkes magyarok, Storck inkább az Oktoberfesttel foglalkozott”

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2015.09.05. 09:13
null
„0, plusszal” – a Gazeta Sporturilor címlapja
Gyenge játékkal elért kedvező eredmény – ez a román szakemberek és újságírók egybecsengő véleménye labdarúgó-válogatottjuk budapesti gól nélküli döntetlenje után.

„0, plusszal” áll a Gazeta Sporturilor bukaresti sportnapilap szombati címlapján, a tudósítás szerint egyik csapat se erőltette a győzelmet, így várható volt a végeredmény. A lap szerint még az sem gond, hogy Románia visszaesett az F-csoport második helyére, mert „szabad az út Franciaország felé”. Azt viszont hozzáteszik, hogy hétfőn, hazai pályán mindenképpen meg kell verni a görögöket.

A Gazeta Sporturilor által megszólaltatott szakértők közül Gavril Balint korábbi válogatott játékos szerint a továbbjutás a legfontosabb, látványos futballra ez a román csapat nem képes.„Félősen fociztak a fiúk, a görögök ellen jóval támadó szelleműbb játék kell” – vélte Balint.

Marius Sumudica, a bajnokságot vezető Astra Giurgiu edzője szerint Budescut jóval hamarabb pályára kellett volna küldeni. „A Keserű által fölé lőtt szabadrúgás számára egy tizenegyessel ért volna fel” – mondta a DVSC egykori játékosa.

A prosport.ro honlap szerint a két válogatott már olyan jól kiismerte egymást, hogy a 0–0 a legtermészetesebb eredmény. A játékosok részletes elemzésénél kiemelik, hogy egyik román futballista sem volt képes 90 percen át jól teljesíteni, ezért nem sikerült a mezőnyfölény ellenére legyőzni a magyar együttest.

A Digi Sportnak nyilatkozó Anghel Iordanescu szövetségi kapitány szerint igazságos eredmény született, mert csapata, bár irányította a játékot, nem tudott elég gólhelyzetet teremteni. A szakvezető a hétfői, Görögország elleni bukaresti mérkőzés kapcsán úgy vélte: a csoport legerősebb alakulatát fogadják, annak ellenére, hogy a táblázat nem ezt tükrözi.A román válogatottból Chipciu sárga lapok miatt nem szerepelhet ezen a találkozón, Hoban és Budescu pedig kisebb sérüléssel küszködik.

A Dolce Sport televízió által megszólaltatott szakemberek többsége szerint viszont a román gárdának illett volna győznie Budapesten. „Életemben nem láttam még ilyen gyengén játszó román válogatottat. Ezt a magyar csapatot három nullára verhettük volna, ha rájuk megyünk” – mondta Dumitru Dragomir, a profi liga korábbi elnöke.

Cornel Dinu korábbi válogatott játékos és szövetségi kapitány semmi tervszerűséget nem látott a nemzeti együttes játékában. „Ebben a felállásban nem tudtunk többet elérni, pedig a magyarok olyan nehézkesek voltak, mint valami tornyok, folyton az ellenfélhez passzoltak és összevissza vagdosták a labdát. Az edzőjük pedig inkább az Oktoberfesttel foglalkozott, mint a futballal” – kommentálta Dinu a meccset.

Miriuta László, a marosvásárhelyi ASA edzője szerint egyik edző sem akart veszíteni. „Örülnék, ha mindkét csapat továbbjutna. Megosztott lélekkel néztem a mérkőzést” – mondta a magyar válogatott korábbi játékosa.

EB-ADATBANK ITT!

AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország, 20.45

Finnország–Feröer 20.45
Románia–Görögország 20.45

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

Az F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 7
5
1 1 11–5 +6 16
2. Románia 7 4 3 7–1 +6 15
3. MAGYARORSZÁG 7 3 3 1 5–3 +2 12
4. Finnország 7 2 1 4 6–8 –2 7
5. Feröer 7 2 5 5–11 –6 6
6. Görögország 7 2 5 2–8 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik