Futsal: a sportág Dzsudzsákja már 50-szer visszanézte gólját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.24. 08:19
null
Dróth Zoltán vezérletével kijutott az Eb-re a magyar válogatott (Fotó: Németh Andrea)
Dróth Zoltán eksztázisban játszotta végig a Románia elleni futsal Eb-selejtezőt, amelynek utolsó másodpercében „kifejelte” Magyarországot a kontinenstornára. Madarász János, 95-szörös válogatott futsalos szerint a Győri ETO kulcsembere a kispályás labdarúgás Dzsudzsák Balázsa.

Ha Dróth Zoltán nem fejeli a labdát a románok kapujába, a válogatott kiesik. Ellentétben ugyanis a közvetítésben elmondottakkal, a versenykiírás szerint azonos gólkülönbségnél, 3–3-as döntetlennél az idegenben szerzett több gól Romániának kedvezett volna…

„Már vagy ötvenszer visszanéztem a gólt – mondta Dróth Zoltán, aki a hosszabbításban kétszer is a kapuba talált Románia ellen, másodjára fél másodperccel a végső dudaszó előtt. – Felejthetetlen élmény. Ráadásul nem is emlékeztem a gólra, olyan gyorsan történt minden, csak arra eszméltem, hogy mindenki a pályára rohant.”

„A meccset olyan eksztázisban játszottam végig, hogy nem sok minden maradt meg belőle. Azt tudom, hogy a végén elsírtam magam. Nyolc éve vagyok már válogatott, eddig egy hajszállal mindig rosszul alakultak a dolgok, és most végre a jóisten visszaadott mindent. Hit, erő, akarat és az a fantasztikus szurkolás kellett hozzá!”

„Harnisch Ákos kiállítása nehéz helyzetet teremtett, a helyére lépő Öreglaki Norbert két gólpasszt adott. Küzdünk, harcolunk egymásért, ebben rejlik csapatunk ereje. Tökéletesen felkészítettek bennünket, két héten keresztül naponta háromszor videóztunk, tudtuk, mit csinálnak a románok, és tudtuk, nekünk mit kell tennünk.”

Dróth a találkozó egyik (ha nem a) legjobbja volt, Madarász János szerint a legjobb hasonlítási alap a nagypályás labdarúgás ebben a helyzetben, el is mondta, miért.

„Ha Dárdai Pál azt mondta Dzsudzsák Balázsra, ő a magyar futball zsenije, akkor Dróth Zoltán a magyar futsalé! Hátára vette a csapatot, nagyon akart, és a végén eldöntött mindent” – mondta Madarász.

Legfrissebb hírek

Megtört az Újpest győzelmi sorozata, már csak a Veszprém hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Az újonctól is simán kikapott a Haladás a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 21:02

Rangadót nyert a Veszprém, a Nyíregyháza ismét 10 gólt szerzett a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 23:02

A magyar futsalválogatott ismét legyőzte Kirgizisztánt

Magyar válogatott
2025.08.31. 18:15

Futsal BL-selejtező: második lett a csoportjában, így nem jutott tovább a Veszprém

Minden más foci
2025.08.29. 22:30

Tíz gólt kapott a Haladás a Nyíregyházától, az Újpest továbbra is hibátlan a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 22:24

A veszprémiek nélkül készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.08.25. 16:46

Hiba lenne leírni a kora miatt Dzsudzsák Balázst

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 09:26
Ezek is érdekelhetik