U19: Mehmet Scholl korábbi segítője győzelemmel debütált

Vágólapra másolva!
2015.07.21. 20:57
null
A magyar fiúk győzelemnek örülhettek a fehéroroszok ellen (Fotó: mlsz.hu)
Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1–0-ra győzött a fehéroroszok ellen Telkiben.

 

 

Az Eb-selejtezőkre készülő U19-es válogatott új szakmai stáb vezetésével kezdte meg idénybeli első edzőtáborozását, ennek megfelelően a fehéroroszok elleni felkészülési meccsen első alkalommal ült a mieink kispadján a csapat új szövetségi edzője, a német Sören Osterland – olvasható az MLSZ beszámolójában. A 29 éves szakember korábban dolgozott a Bayern Münchennél és a Hannovernél is, mindkét klubnál a második csapat szakmai stábjában (a Bayernben Mehmet Scholl segítőjeként, a Hannoverben vezetőedzőként).

A fehéroroszok elleni találkozó első félideje a magyar válogatott mezőnyfölényét hozta, a mieink sorra vezették az akciókat, a széleken többször is sikerült a fehérorosz védelem mögé kerülniük. A 25. percben mintaszerű, pontos támadás végén Sallai Roland adott középre a jobbösszekötő helyéről, az öt és feles előterében érkező Murka Benedek pedig a kapu bal oldalába fejelt (1–0). A vendégek elsősorban a hosszan előreívelt labdákra építették támadójátékukat, de helyzetet nem tudtak kialakítani Demjén Patrik kapuja előtt. A gól után is maradt a magyar fölény, a szünetig többször is közel jártunk az előny megduplázásához, de a befejezések nem voltak kellően pontosak.

A második félidőre teljesen új sorral állt fel a magyar válogatott, valamelyest visszaesett a színvonal, kiegyenlítettebb lett a játék. A fehéroroszok előtt is adódtak helyzetek, egy alkalommal Kersák Roland bravúrja, nem sokkal később a léc mentette meg a magyar csapatot a góltól. A mieink játéka pontatlanabb volt, mint az első félidőben, de a hajrához közeledve visszavettük az irányítást, újabb gólokat szerezhettünk volna, ha kihasználjuk az adódó ziccereket. A helyzetek azonban kimaradtak, a lefújásig nem változott az eredmény, 1–0-ra nyertük meg a találkozót.

„Két napja vagyok a csapat mellett, ezért egyelőre csak ismerkedem a játékosokkal, de az első benyomásaim nagyon jók a válogatottról – mondta az mlsz.hu-nak Sören Osterland a találkozó után. – A mai mérkőzésen láttam jó dolgokat a csapattól, az eredménnyel például elégedett vagyok, de a játékban még fejlődnünk kell. Egyelőre nem dolgozik igazi csapatként együtt a társaság a pályán, ebben sokat léphetünk előre, ugyanakkor láttam sok biztató jelet is, amire építhetünk a későbbiekben. A hibákat igyekszünk megbeszélni, kijavítani a csütörtöki második mérkőzésig, bízom benne, hogy két nap alatt is érzékelhető előrelépést tudunk elérni a játékunkban.”

MAGYARORSZÁG–FEHÉROROSZORSZÁG 1–0 (1–0)
Magyarország, 1. félidő:
Demjén Patrik – Szivacski Donát, Bartucz Martin, Csonka Bonifác, Fodor Ákos – Haris Attila, Vogyicska Bálint – Garda Géza, Sallai Roland, Murka Benedek – Popov Patrik
Magyarország, 2. félidő: Kersák Roland – Kertai Dániel, Czingráber Máté, Pávkovics Bence, Szalai Attila – Fék Zsolt, Kitl Miklós – Bíró Péter, Korozmán Kevin, Szatmári István – Horváth Patrik
G: Murka (25.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik