Ó kapitány, kapitányom!

Biztosan ismerik.

A folytatást is?

A hajó minden bajt kiállt, s mi elnyertük a célt.

Közel a rév, harang zúg és tombol a nép ma mind…

Ehhez képest a hajó a tengeren, a célt nem nyertük el, a rév sincs feltétlenül közel, harang sem zúg, a nép sem tombol. Igaz, Walt Whitman versével ellentétben a kapitány nagyon is él.

Csak már nem kapitány, hanem a Hertha BSC vezetőedzője. Bármennyire is nem tetszik nekünk, hogy Dárdai Pál neve mögött már „csak” egy titulus áll.

Akkor is, ha számítani lehetett erre.

Egy Bundesliga-csapat vezetőedzői tisztsége nem az a pozíció, amely mellett hosszú távon lehet vállalni egy válogatott szakvezetői posztját is. Dárdai Pál mindkét munkába belecsöppent – megbízott edzőként kapva kinevezést –, mindkettőt elképesztő energiával, lelkesedéssel, hittel, szívvel és (nem éppen elhanyagolható tényezőként) sikeresen csinálta.

Európa öt legnagyobb bajnokságában – angol, francia, német, olasz, spanyol – kilencvennyolc szakvezetői szék van. Olyan edző viszont nincs a kilencvennyolcból, aki két széken is ül egyszerre. Fordítsuk meg: az európai zónában ötvenhárom válogatott versenyez. Egyetlen olyan európai szövetségi kapitány sincs, aki klubedzőként is dolgozik. Dárdain kívül a grúz Kahaber Chadadze volt a másik, aki a nyárig kettős funkciót vállalt, de a szezon végén ő is búcsút intett azeri csapatának, az Internek.

Mondhatni, júliusra Dárdai páratlan maradt.

Aztán a Hertha azt tette, amit a saját szempontjából tennie kellett: visszahívta Dárdait kapitányi megbízatásából. És bár az MLSZ közleményében azt írta, akár jogilag is megkérdőjelezhető volt a berlini klub akciója, az aduk a németeknél voltak. Tulajdonképpen ők tettek annak idején szívességet, hogy az élő szerződéssel rendelkező Dárdait elengedték kettős funkcióba, ettől kezdve ők diktálták a feltételeket. És – ahogy Csányi Sándor is kommentált – eljött az ideje, hogy a tíz hónapja tett sportszerű gesztust viszonozzák.

Azaz elengedjék Dárdait.

„Külön köszönet illeti a fiatal kapitányt, aki dupla terhelés mellett is versenyben tartotta a magyar válogatottat, és reményt adott a magyar szurkolóknak” – búcsúztatott a szövetség elnöke.

Dárdai akkor jött, amikor a válogatott körüli hangulat a mélypontjára süllyedt, de egy mérkőzéssel megnyert és maga mögé állított tulajdonképpen mindenkit.Hitet adott és hitelességet hozott magával. Úgy, hogy végig hangsúlyozta: ő maga az út elején jár, tanuló edző.

Tőle is van mit tanulni. Alázatot, mentalitást, tudásvágyat, munkamorált, munkabírást.

„Tudja, mit akar, és ami a lényeg, ő is az egyenes utat járja” – mondta róla márciusban Bernd Storck, aki hétfőn Dárdai Pál utódja lett. Nyilvánvalóan tervezetten, hiszen minden arra utal, hogy Storck volt a B-terv, az MLSZ pedig készült arra, hogy a Hertha a vezetőedzői véglegesítés után véget vethet Dárdai kapitányságának.

Nem lesz könnyű Dárdai nyomába lépnie. Akkor sem, ha 1982 óta edződik a német profi világban, 1996 óta edzősködik, és volt már szövetségi kapitány is. Azt sem lehet mondani, hogy a semmiből pottyant ide – jó néhány hónapja ismerkedik a magyar futballvalósággal.

Kompromisszummentessége már okozott konfliktusokat, edzők és vezetők körében is, ám erősíti pozícióját, hogy ő a „Dárdai áldásával kijelölt” utód. Olyan értékekkel és felfogással, amely mindkettőjükben közös, lévén mindketten ugyanazt az iskolát járták ki.

Amivel Bernd Storck nem rendelkezik, az az, amivel Dárdai minden más jelöltnél jobb: egyesítette a magyar futballvilágot a Bundesliga-profizmussal. Az is kérdéses, magával tud-e annyira ragadni játékost, szurkolót, mint elődje.

Amivel rendelkezhet: szurkolói támogatással, ehhez pedig „csak” le kellene győznie első mérkőzésén Romániát.

Mondhatni, nyomás szinte nem is lesz rajta…

Közben Dárdai Pál már „tisztán” a Hertha vezetőedzőjeként készülhet a szezonra. Annak biztos tudatában, hogy lesz ő még magyar szövetségi kapitány. Kérdés, mikor, kérdés, hogy merre vezet előtte az útja. Jött, látott és válogatott szakvezetőként nem követett el látványos hibát. A játékosok hisznek benne, a szurkolók hisznek benne, nem ígért – a magyar futball állapotát figyelembe véve nem is ígérhetett – csodákat és reálisan nem elvárható dolgokat, ellenben, saját szavaival élve, felépített egy olyan szerkezetet, amely működőképes. Hozta az eredményeket. Olyan elfogadottságot vívott ki, hogy a kapitányból nagybetűs Kapitány lett. Nem csodatevő, de olyasvalaki, akiből a drukkerek még a csodát is kinézték.

Akár siker jön, akár kudarc, a szurkolótábor nem felejti, amit tett, és egész biztos, hogy Románia ellen, illetve a következő mérkőzéseken is felhangzik a „Dárdai Pali! Dárdai Pali!” rigmus a szurkolói köszönet jeléül. Mert visszaadta a hitet és a reményt.

Még akár arra is, hogy a hazai közeget meg lehet változtatni.