Női válogatott: már tudni, hol játszunk a németekkel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.11. 12:58
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) döntésének értelmében a német női válogatott szeptember 18-án Halléban fogadja a magyar nemzeti csapatot az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában.

A mérkőzést a német harmadosztályban szereplő Hallescher FC stadionjában, a több mint 15 ezer néző befogadására alkalmas Erdgas Sportparkban rendezik, amely közúton nagyjából 800 kilométerre fekszik Budapesttől. Az Eb-címvédőnél a magyar származású Marozsán Dzsenifer is pályára léphet.

A felek Magyarországon jövő szeptemberben találkoznak.

A Hollandiában rendezendő Európa-bajnokságra – a házigazda mellett – a nyolc csoportgyőztes és a hat legjobb csoportmásodik jut ki, míg a további két második helyezett pótselejtezőt vív egymással.

A mieink a németek mellett a horvátokkal, a törökökkel és az oroszokkal kerültek azonos csoportba.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-SELEJTEZŐS MÉRKŐZÉSEINEK IDŐPONTJAI
2015. szeptember 18.:
Németország–Magyarország
2015. október 21.: Magyarország–Törökország
2015. október 25.: Horvátország–Magyarország
2015. november 29.: Magyarország–Oroszország
2016. április 8.: Magyarország–Horvátország
2016. április 12.: Oroszország–Magyarország
2016. június 8.: Törökország–Magyarország
2016. szeptember 20.: Magyarország–Németország

Legfrissebb hírek

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

Női röplabda Eb-selejtező: belga győzelem a mieink csoportjában

Röplabda
2025.08.03. 18:52

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.07.28. 12:43

A játék minden elemében előrelépett a női vízilabda-válogatott

Vizes vb 2022
2025.07.26. 08:36

Cseh Sándor: Bíznunk kell magunkban és abban, amit tudunk

Vízilabda
2025.07.21. 07:44

Ezt a pimaszságot! Hajhúzás miatt állították ki a németek játékosát a női labdarúgó Eb-n – videó

Minden más foci
2025.07.20. 10:40
Ezek is érdekelhetik