Vasas: felavatták az ezüstcipős Várady Béla síremlékét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.12. 19:41
null
Várady Bélára emlékezett a Vasas család (Fotó: Szabó Miklós)
A pestszentlőrinci temetőben vasárnap felavatták Várady Béla, a Vasas olimpiai ezüstérmes labdarúgójának a síremlékét.  

 

 

A klub tájékoztatása szerint a 2014 januárjában elhunyt, 36-szoros válogatott játékos ma lenne 62 éves, ebből az alkalomból a család, a barátok, az egykori játékostársak, a Vasas és a szurkolók nyughelyénél emlékeztek rá. A síremlékállítással egybekötött esemény főszervezője a Várady család közeli barátja, a Vasas labdarúgásának tiszteletbeli elnöke, Genzwein Ferenc volt.

Részt vett a megemlékezésen Raduly József, a Vasas tiszteletbeli elnöke, Szanyó Károly, a Vasas felnőtt labdarúgóinak vezetőedzője, a játékosokat pedig Mohamed Remili csapatkapitány képviselte.

Az új síremléket Szabó István dunamelléki református püspök avatta fel, majd a Vasas-család nevében Nemcsák Károly méltatta a ballábas bombázót, aki 1977-ben elnyerte az európai Ezüstcipőt.

Az új síremlék költségeihez a Vasas Sport Club és a Magyar Labdarúgó-szövetség mellett a Vasas szurkolói is hozzájárultak adományaikkal.

A magyar labdarúgás történetének egyik leggólerősebb balszélsője a nemzeti együttesben 13-szor talált a hálóba. Az 1972-es müncheni ötkarikás játékokon szerepelt válogatottal a második helyen végzett. Az 1978-as világbajnokságra kijutott csapatnak is tagja volt, de sérülése miatt egyetlen mérkőzésen sem szerepelt.

Várady Béla kétszeres MNK-győztes (1973, 1981). 2011-ben megkapta a Vasas örökös bajnoka címet, 2012-ben pedig róla nevezték el a Putnok VSE Sportközpontját.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
19 órája

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35
Ezek is érdekelhetik