Válogatott: „Dárdai bizonyította, amit elértünk, nem véletlen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.09. 10:43
Juhász Roland, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton védője csapata honlapjának, a vidi.hu-nak beszélt a válogatottról, valamint Dárdai Pál berlini kinevezéséről.

„Csak egy üzenetet váltottunk, gratuláltam Dárdai Pálnak a kinevezéshez, hiszen nagy dolog, hogy egy Bundesliga-csapat edzője lett. Ez nemcsak az ő, hanem a magyar foci sikere is. Az első meccsén bizonyította újra, hogy amit a válogatottnál elértünk vele, az nem a véletlen műve. Pali olyan edző és olyan ember, aki a szemléletét nemcsak hogy át tudja adni a játékosainak, de gyorsan képes megtenni, a játékosok pedig azonosulni tudnak vele. Kívánom neki, hogy legyen sikeres a Herthával, és persze azt, hogy ettől függetlenül maradjon a válogatott élén!” – mondta Juhász a vidi.hu-nak, majd a fehérváriak felkészüléséről is szót ejtett.Juhász a vidi.hu-nak, majd a fehérváriak felkészüléséről is szót ejtett.

„Tavaly a két, a mostaninál hosszabb edzőtábor között összesen két napunk volt otthon, így majdnem egyben ment le harmincöt-harminchat nap. Az idén az időtartam is emberibb és a csapatszellem is egészen más, ami nagyban megkönnyíti az ilyen maratonikat. Nyugodtan mondhatom, a pályán és azon kívül is igazi társasággá értünk. Itt az edzőtáborban, amikor egész nap együtt vagyunk, még esténként is összegyűlünk valakiknek a szobájában hatan-nyolcan, és közösen ütjük el az időt. Szeretném, hogy ez a közösség tavasszal a bajnokikon ugyanezt az összetartást mutassa” – tette hozzá Juhász.

A VIDEOTON TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 15.
Edzőtábor: Spanyolország (Marbella), január 17–30. és február 6–18.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 25. (Marbella): UD San Pedro (spanyol IV.)–Videoton 1–5 (Trebotic 9., Ivanovszki 21., Gyurcsó 55., 83., Nikolics 81.)
Január 29. (Marbella): Videoton–1860 München (német II.) 0–2
Február 8. (Marbella): Videoton–Szuvon Samsung Bluewings 1–3 (Juhász)
Február 11., szerda (Marbella): Videoton–Lokomotiv Moszkva (orosz) 16.00
Február 14., szombat (Marbella): Videoton–Dinamo Kijev (ukrán) 16.00
Február 21., szombat (Dunaszerdahely): FK DAC 1904 (szlovákiai)–Videoton
Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
2025.08.03. 23:55

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00
Ezek is érdekelhetik