Futsal: a női válogatott megnyerte a csehországi viadalt

Vágólapra másolva!
2014.12.10. 08:37
A Visegrádi Négyek Tornája első fordulójában hétfőn a magyar női futsalválogatott 6–1-re nyert a házigazda Csehország ellen, míg a második körben kedden 4–1-re diadalmaskodott a szlovákok felett, ezzel megnyerte a háromcsapatos viadalt – számolt be róla az mlsz.hu.

Az Ostravában megrendezett tornáról hiányzott a lengyel csapat, amelynek nincs női futsalválogatottja, így a cseh, a szlovák és a magyar válogatott körmérkőzéseket játszott egymással.

A vasárnapi nyitó napon a házigazda cseh válogatott meggyőző játékkal verte a szlovák csapatot 6–3-ra, hétfőn a mieink a csehekkel csaptak össze. A két válogatott eddig háromszor játszott egymás ellen, mérlegünk két győzelem és egy vereség, és külön érdekesség, hogy a csehekkel játszottuk első női futsalválogatott mérkőzésünket 2008-ban, Ózdon.

A találkozó viharosan kezdődött, hiszen az első támadásunkból sakk-matt helyzetben hibáztunk, majd ebből lekontráztak minket a csehek, és máris 1–0 volt az eredmény a hazaiak javára. Nem ijedtek meg játékosaink, és gyorsan fordítottak is Nagy Ágnes és Ganczer Hajnalka góljaival (1–2). Ezt követően megtorpantak a csehek, a mérkőzés ezen periódusában látványosan játszottak a mieink, két gólt is sikerült szereznünk: Nagy Ágnes és Bernáth Csilla is betalált, ezzel megnyugtató, 4–1-es vezetéssel fordulhattunk.

A második félidőre egy teljesen más cseh válogatott jött ki a pályára, többet kényszerült védekezésre a magyar csapat. A kapunkban Vincze Anikó parádézott, valósággal megbabonázta a hazaiakat. Támadásban hatékonyak voltunk, a cseh rohamok elmaradásával Nagy Ágnes egy az egyben megvert két embert, majd látványos cseleit követően hatalmas gólt lőtt a csehek hálójába (1–5). Próbálkoztak még a hazaiak, de gólt ismét mi rúgtunk, Csepregi Gabriella kihasználva a hazaiak hibáját, közelről passzolt a hálóba (1–6).

„Magabiztosan nyert a csapat, voltak kivételes megoldásaink is a mérkőzésen, a pontrúgásainkat jól végeztük el. Kaphattunk volna több gólt, de nagyon örülök neki, hogy csak egyet sikerült rúgnia ellenfelünknek. A mai győzelem rendkívül jól jött a csapatnak, hiszen a világelső spanyolok elleni mérkőzés után fontos volt, hogy önbizalmat kapjon az együttes. Összességében nem az eredmény a legfontosabb, a fejlődésünk érdekel, a versenyszituációk és a taktikai elemek megfelelő elsajátítása. A cseh és a szlovák liga is erősebb fizikálisan a magyarnál, ezért is tartom jó lehetőségnek a tornán való szereplést” – értékelt a mérkőzést követően Sito Rivera, a női futsalválogatott szövetségi edzője a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának.

NŐI FUTSAL, VISEGRÁDI NÉGYEK TORNÁJA
1. FORDULÓ
CSEHORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–6 (1–4)
MAGYARORSZÁG:
Vincze Anikó – Csepregi Gabriella, Üveges Katalin, Nagy Ágnes, Szekér Anita. Cserék: Torma Lilla, Újvári Krisztina, Ganczer Hajnalka, Radics Ágnes, Varga Adél, Kovács Aliz, Bernáth Csilla
Gólszerző: Nagy Á. (3), Ganczer, Bernáth, Csepregi

Az ostravai viadal második és egyben utolsó játéknapján az első hely megszerzése volt a cél, a női válogatott Szlovákia legjobbjai ellen lépett pályára abban a tudatban, hogy ha nem kap ki négy góllal, tornagyőztes lesz.

Az első játékrészben visszaálltak a kapujuk elé a szlovákok, de Radics Ágnes kétszer is betalált a kapujukba, mindkét alkalommal kontraszerű támadásokból. A szlovákok egyszer még eredményesek voltak a második játékrészben, de ekkor sem vált nyílttá a mérkőzés, végig magabiztosan irányította a játékot a magyar csapat. A 30. percben Üveges Katalin, majd Csepregi Gabriella szerzett szépségdíjas találatot, melyekkel bebiztosítottuk a győzelmet és a tornaelsőséget.

„A mérkőzés egészében nagyon jól játszottak a lányok. A szlovákok mélyen, egészen hátul védekeztek, el kellett telnie egy félidőnek mire tudatosult a csapatban, hogy átlövésekkel kell operálnia. Hasznos volt a válogatottak számára a Visegrádi Négyek Tornája. A spanyolok elleni korábbi mérkőzéseken, bár vereséget szenvedett a csapat, de látszik, hogy sokat fejlődött, és tanult a hibákból. Januárban újabb mérkőzéseken szerepel a válogatott, így lesz alkalmunk gyakorolni” – értékelt Rivera.

2. FORDULÓ

SZLOVÁKIA–MAGYARORSZÁG 1–4 (0–2)
MAGYARORSZÁG:
Vincze Anikó – Csepregi Gabriella, Bernáth Csilla, Nagy Ágnes, Szekér Anita. Cserék: Torma Lilla, Újvári Krisztina, Ganczer Hajnalka, Radics Ágnes, Varga Adél, Üveges Katalin, Kovács Aliz, Bernáth Csilla
Gólszerző: Radics (2), Üveges, Csepregi

A torna végeredménye: 1. Magyarország 6 pont, 2. Csehország 3, 3. Szlovákia 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik