Női futsal: a világ legjobbja ellen készül a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.04. 07:37
Női futsalválogatottunk felkészülési mérkőzés keretében kedden és szerdán is összeméri erejét a világranglista-első spanyol válogatottal Gyöngyösön – számolt be róla a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

Utolsó mérkőzéseit májusban, a moszkvai Győzelem napja tornán játszotta a magyar csapat Oroszországban. A viadalon Spanyolország női futsalválogatottja is az ellenfelek között volt, együttesünk a gól nélküli félidő után 5–0-s vereséget szenvedett a világ legjobb női futsalegyüttesétől.

Sito Rivera, a mieink szakvezetője elmondta: a gyöngyösi mérkőzéseken nem a győzelem az elsődleges cél, a csapat fejlődése a fontos, valamint az, hogy egy világszínvonalú ellenféllel szemben helytálljon a gárda, és méltóan képviselje a magyar futsalt.

„A mérkőzés célja, hogy tanuljunk és fejlődjünk, hiszen egy világbajnok együttes ellen játszunk majd, melynek egytől-egyig profi játékosok a tagjai. A spanyolok rendszeresen napi kétszer edzenek, ellentétben a mi keretünk tagjaival. Úgy gondolom, hogy számunkra a tisztes helytállás a fontos, megpróbáljuk megnehezíteni a vendégek dolgát” – mondta Sito Rivera az mlsz.hu-nak.

A spanyolok elleni keddi és szerdai mérkőzés is 17.30 órakor kezdődik a Gyöngyösi Városi Sportcsarnokban.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Vincze Anikó (Astra HFC), Torma Lilla (Hajdúböszörményi TE)
Mezőnyjátékosok: Csepregi Gabriella (VIS Lanciano), Üveges Katalin (VIS Lanciano), Megyes Ágnes (Astra HFC), Kovács Aliz (Miskolci Vénusz), Nagy Ágnes (Hajdúböszörményi TE), Halászi Kinga (Hajdúböszörményi TE), Radics Ágnes (DEAC), Szekér Anita (BME FC), Ganczer Hajnalka (BME FC), Szórádi Nikoletta (Rába ETO), Varga Adél (Tolna Mözs)

Legfrissebb hírek

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2025.05.28. 22:38

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
2025.05.28. 12:28

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 11:43

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59
Ezek is érdekelhetik