Magyar-finn: Dárdai nagy edzői karriert futhat be - Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.15. 08:13
A Magyarország–Finnország (1–0) labdarúgó Eb-selejtezőt követően a mieinknél csereként beálló Nikolics Nemanja a lefújást követően a Nemzeti Sport Online kérdésére Dárdai Pál szövetségi kapitányról is beszélt.

„Nagyon jó volt a hangulat az öltözőben és a stadionban is. Az az igazi futballhangulat, amikor a szurkolók is végig a csapat mellett állnak, és most ők toltak minket a győzelem felé. Nehéz mérkőzés volt, mert mindkét fél kivárásra játszott. Mi sem és ők sem akartak kinyílni, de mi szereztünk egy gólt, ezzel pedig nagyon fontos három pontot is. Jól védekeztünk, a finnek csak átlövésből tudtak veszélyeztetni. Most jó lesz ránézni a tabellára szurkolóknak, játékosoknak egyaránt" – nyilatkozta a találkozó után Nikolics Nemanja, aki a jövőjével nem kívánt foglalkozni. Elmondta, hogy mivel nyárig szól a szerződése a Videotonnál, és most még fontos meccsek várnak rá, ezen ráér télen gondolkodni.

Nikolics a Nemzeti Sport Online kérdésére beszélt Dárdai Pál szövetségi kapitányról is: „A csapat megtalálta vele a közös hangot. Neki lett igaza, amikor a kinevezése után öt-hét pontról beszélt célkitűzésként. Nagy önbizalmat adott a csapatnak. Látszik, hogy miért van olyan régóta külföldön. Jó úton jár afelé, hogy nagy edzői karriert fusson be.”

 

Legfrissebb hírek

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Nikolics: A változások miatt más mozgások, más helyezkedések, más feladatok lesznek a támadószekcióban

Magyar válogatott
2025.10.11. 08:48

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:17
Ezek is érdekelhetik