Válogatott: A román csapat jobb a magyarnál - Jenei

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.03. 10:44
Jenei Imre egykori román és magyar szövetségi kapitány volt a Digi Sport Reggeli Start című műsorának a vendége. A rutinos szakember beszélt a közelgő, bukaresti labdarúgó Eb-selejtezőről is, amelyen a házigazdákat érzi erősebbnek, de nem zárja ki, hogy a magyar válogatott meglepetést szerez.

 

„A tippem maradt ugyanaz, mint volt tavaly: a román csapat jobb a magyarnál, akiket láttam az északírek ellen – nyugtázta az amúgy ismert erőviszonyokat Jenei Imre. – Plusz hazai pályán, Bukarestben játszhatnak a románok, ahol ötvenezer néző buzdítja őket. Persze mindez együtt sem jelenti azt, hogy a magyarok ne tudnának jó eredményt elérni. Ez lehet akár egy bukaresti győzelem is, hiszen a futballban bármi megtörténhet. Dárdai Pálnak olyan labdarúgókra lesz szüksége, akik képesek fülüket bedugva tartva függetleníteni magukat a közegtől, és csak a játékkal foglalkoznak. Nem zavarja őket meg az atmoszféra, ami persze nem lesz egyszerű feladat. Dárdai ilyen rövid idő alatt nem tudja a saját elképzeléseit átvinni a magyar válogatottra, egy új játékrendszer kialakításához kevés lesz az ideje, plusz ugye eleve három meccsre vállalta el a feladatot. Dárdai olyan futballkultúrából érkezik, ahol mentálisan már a kisgyerekek fel vannak készítve arra, amire egy magyar, vagy egy román kortársa nincs. Mások a gyerekek, más a nevelésük. Nem tudjuk Magyarországon és Romániában a futballt szerető gyerekeket úgy nevelni, hogy igazi futballistákká váljanak. Fiatalként vannak részeredményeik, részsikereik, de amint belépnek a felnőttek közé, ez a folyamat megtörik.”

A román válogatottról Jenei elmondta: megkezdődött egy fiatalítási hullám, amelyen az általa jól ismert szövetségi kapitánynak, Victor Piturcának tovább kell haladnia.

„Piturca már bebizonyította, hogy jó szövetségi kapitány, hiszen kétszer járt világversenyen a válogatottal. Minden edzőnek – és minden embernek –, vannak hiányosságai, hibái. Neki nem is elsősorban szakmailag, hanem pszichológiailag. Persze olykor a keret összeállításánál is találni hibát, viszont ő túlságosan büszke ember, aki nem igazán hallgat senkire. Amit gondol, azt megcsinálja.”

Jenei Imre elmondta: a magyar válogatottnak szakmai segítségét felajánló Miriuta Vasilét Romániában rengeteg támadás éri emiatt, ő ebben a kérdésben sokkal diplomatikusabb utat jár be: nem foglal hasonlóan nyilvánosan állást egyik oldal mellett sem.

Legfrissebb hírek

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Keretet hirdet Marco Rossi – mi is a csatárkérdésre keressük a választ

Magyar válogatott
2025.09.30. 07:42

Mocsi Attila: Csak rajtam múlik, hogy számít-e rám Marco Rossi

Magyar válogatott
2025.09.27. 10:15

Női kézi NB I: megváltozott a Győr–Ferencváros rangadó időpontja

Kézilabda
2025.09.24. 16:42

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39

Bolla sérülés miatt nem játszott, de nincs veszélyben a vb-selejtező

Magyar válogatott
2025.09.22. 17:54

Szalai Attila: Oda-vissza le kell győznünk az örményeket

Magyar válogatott
2025.09.22. 07:14

Tóth Barna: Örülnék, ha én pótolhatnám Varga Barnit a válogatottban

Magyar válogatott
2025.09.18. 12:10
Ezek is érdekelhetik