Román-magyar: Nem tudjuk, ki az első számú kapus - Dibusz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.09. 14:37
null
Dibusz Dénes szerint, ha így készülünk, a hétvégén három ponttal jöhetünk el (Fotó: MLSZ Facebook)
A magyar labdarúgó-válogatott keretének Király Gábor és Megyeri Balázs mellett Dibusz Dénes is tagja. A Ferencváros kapusa elmondta, még nem tudják, ki kezd Bukarestben a Románia elleni Európa-bajnoki selejtezőn.

„Nem tudjuk még – legalábbis én biztosan nem tudom –, hogy hivatalosan ki az első számú kapus – mondta Dibusz a fradi.hu-nak. – Mindenki megteszi az edzéseken, amit tud, próbálja meggyőzni a kapitányt, de természetesen emellett azért tudni kell, hogy Gabinak (Király Gábor – a szerk.) hatalmas előnye van, hiszen jó néhány ilyen mérkőzésen védett már. Mi Megyóval (Megyeri Balázs – a szerk.) mindketten újoncok lennénk a válogatottban, úgyhogy nagy pillanat lenne számunkra, ha be tudnánk mutatkozni.”

„Reálisan látva Gabinak van a legnagyobb esélye a kezdőcsapatra. Próbálom figyelni az edzéseken, mit hogyan végez el, milyen mozdulatokat lehet tőle elsajátítani, egyes szituációkban milyen megoldásokat választ. Pozitív képet kaptam eddig a szövetségi kapitányról, lendületesen és motiváltan vágott bele a munkába. Érdekes helyzet, hogy néhány éve még játékos volt, de mindenki azért van itt, hogy segítse a kapitányt. Úgy látom, a keret tagjai is maximális odafigyeléssel, koncentrációval és erőbedobással tették oda magukat. Ha ilyen lesz a folytatás is, a hétvégén három ponttal jöhetünk el.”

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Az idénnyel nem lehetünk elégedettek, de a bajnoki címnek örülünk

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 22:36

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Dibusz Dénes elárulta, mi történt a kapott gólnál

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 07:06

Dibusz elmondta, miért ilyen nehéz a Paks ellen futballozni; ismét a tűzzel játszik a Fehérvár

Labdarúgó NB I
2025.05.13. 11:53

Király Gábor: Állandó lakos vagyok a labdarúgásban

Magyar válogatott
2025.05.08. 20:18

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Megyeri Balázst megműtötték, véget ért az idénye

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 17:45
Ezek is érdekelhetik