Feröeri-magyar: Az északi csapatok nehéz ellenfelek - Csányi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 19:34
Bízik a válogatott győzelmében Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, aki a helyszínen, a tórshavni Nemzeti Stadionban tekintette meg az együttes edzését.

A Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőt megelőző tréningen az MLSZ vezetője azt MTI-nek elmondta, természetesen nagyon tetszett neki a bukaresti, 1–1-es döntetlennel végződött összecsapás, különösképpen azért, mert olyan közegben láthatott a közönség egy magabiztos magyar válogatottat, ahol a hangulat még a tavalyinál is félelmetesebb volt.

„A holnapi mérkőzéssel kapcsolatban van bennem izgalom, voltak itt már nagyon szoros eredmények. Mindig azt mondtam, hogy az északi csapatok nehéz ellenfelek, más körülmények között edződtek, igazi küzdőtípusok, de bizakodom, hogy túl leszünk ezen a összecsapáson sikeresen” – mondta az MLSZ elnöke.

Az Európa-bajnoki selejtezősorozatban két meccs után egy ponttal álló magyarok kedden közép-európai idő szerint 20.45-től lépnek pályára Tórshavnban.

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
5 órája

Felavatták a Csepel SC megújult épületszárnyát

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 10:46

Büntetett az MLSZ a múlt heti kupa- és a bajnoki fordulók után

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 20:46

Egy nap alatt elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar–örmény vb-selejtezőre

Magyar válogatott
2025.09.23. 13:52

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34

NB I: csökkent a legnagyobb és a legkisebb költségvetésű klubok közötti különbség

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 10:44

Mol Magyar Kupa: méltatlankodnak a kis csapatok, oda a biztos pályaelőny

Labdarúgó NB I
2025.09.18. 09:03
Ezek is érdekelhetik