Női vb-selejtező: gólparádé Bulgáriában magyar módra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.17. 17:51
null
Vágó Fanni (10) csak 45 percet töltött a pályán, de így is a meccs hősévé vált (Fotó: MLSZ/Facebook)
Fölényes győzelemmel zárta a világbajnoki selejtezősorozatot a magyar női labdarúgó-válogatott, amely a négy gólt szerző Vágó Fanni vezérletével 7–0-s győzelmet aratott Bulgáriában. A mieink a negyedik helyen végeztek a 7. számú csoportban.

 

A magyar válogatott jelentősebb tét nélkül, tehermentesen léphetett pályára, a győzelem azonban elvárható volt a lányoktól, hiszen a csoport leggyengébb csapatával találkoztak. A Bozsik József Stadionban októberben 4–0-s vereséget szenvedő bolgárok kilenc mérkőzésen egy pontot szereztek és 55 gólt kaptak – a csoportelső franciák például a két egymás elleni meccsükön 24 góllal terhelték meg a kapujukat.

Az első harminc percben döcögött nemzeti együttesünk támadójátéka – igaz, Sipos Lilla közel járt a gólszerzéshez, de lövése a kapufán csattant –, ám a szünetre így is megnyugtató, kétgólos előnnyel vonulhattak a mieink. Előbb Csiszár Henrietta köszönt be az októberi találkozón kiállított Rokszana Sahanszkának, majd egy szöglet után Sipos is feliratkozott a gólszerzők közé.

HÉT EURÓPAI CSAPAT HELYE MÁR BIZTOS A KANADAI VB-N

A németek, a svédek, az angolok és a franciák hibátlan mutatóval, a spanyolok és a svájciak kilenc győzelemmel és egy döntetlennel, míg a norvégok kilenc sikerrel és egy vereséggel végeztek selejtezőcsoportjuk élén, s jutottak ki a jövő évi kanadai világbajnokságra.

A fennmaradó egy helyért a négy legjobb csoportmásodik, a holland, az olasz, a skót és az ukrán válogatott küzd meg a pótselejtezőben.

Markó Edina szövetségi kapitány a szünetben kettős cserét hajtott végre, pályára küldte Vágó Fannit, amivel végleg megpecsételte a vendéglátók sorsát – az Olimpia Cluj csatára húsz perc leforgása alatt négy gólig jutott!

Az MTK korábbi játékosát Zeller Dóra, Csiszár, majd két ízben az igen aktív Sipos szolgálta ki, így a hajrához érkezve már hat góllal vezettek a mieink, akik a lefújás előtti pillanatokban a kegyelemdöfést is megadták a bolgároknak. A 90. percben a másodszor eredményes Sipos állította be a végeredményt, megkoronázva ezzel mai teljesítményét.

Nemzeti együttesünk tétmérkőzésen legutóbb 2002 áprilisában, a bosnyákok vendégeként (11–0) nyert ekkora különbséggel – azon a találkozón debütált címeres mezben a ma már régi motorosnak számító Hummel-Smuczer Angéla, továbbá pályára lépett Markó Edina is.

A magyar válogatott négy győzelemmel és hat vereséggel, 20–25-ös gólkülönbséggel zárta selejtezőcsoportját, melyben a franciák, a finnek és az osztrákok mögött, valamint a kazahok és a bolgárok előtt a 4. helyen végzett.

NŐI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
7. CSOPORT, 10. FORDULÓ
BULGÁRIA–MAGYARORSZÁG 0–7 (0–2)
Lovecs. Vezette:
Karajorgi (ciprusi)
BULGÁRIA: Sahanszka – Mahlelijeva, Razsgeva, Szlavcseva, Atanaszova – Aszenova (Kraszteva, 84.), Nacseva – Petkova (Georgijeva, 52.), Kosztova, Petrunova – Kosuljeva (Goszpodinova, 62.). Szövetségi kapitány: Szilvija Radojszka
MAGYARORSZÁG: Szőcs – Szeitl, Tálosi, Gál T., Tóth G. (Vágó F., a szünetben) – Hummel-Smuczer – Nagy L. (Rácz Zs., a szünetben), Csiszár (Pádár, 77.), Szuh, Sipos L. – Zeller. Szövetségi kapitány: Markó Edina
Gólszerző: Csiszár (30.), Sipos L. (39., 90.), Vágó F. (51., 64., 67., 71.)

Legfrissebb hírek

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
6 órája

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

A Ferencváros csapata norvég ellenfelet kapott a női BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.08.31. 12:43

Női futball: a Ferencváros továbbjutott a BL-selejtező második köréből

Bajnokok Ligája
2025.08.30. 21:24

A Ferencváros könnyed sikerrel kezdte a női BL-selejtezőket

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 11:58

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37

FIFA-világranglista: ismét a spanyolok az élen a nőknél

Minden más foci
2025.08.07. 12:14

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.07.28. 12:43
Ezek is érdekelhetik