A Magyar Labdarúgó-szövetség pénteki tájékoztatása szerint „a felejthetetlen Fekete Párduc barátai, tisztelői és a szurkolók 12 és 13.45 között róhatják le kegyeletüket a ravatalnál.”
A 14 órakor kezdődő temetési szertartás után az Aranycsapat legendás kapusát a Szent István-bazilika altemplomában, szűk családi körben helyezik végső nyugalomra.
Másnap, július elsején, kedden 16 órától a Szent István-bazilikában engesztelő szentmisét mutat be Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Grosics Gyula lelki üdvéért.
Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója június 13-án, nyolcvannyolc éves korában hunyt el. A futballista Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ-ban, a Bp. Honvédban és a Tatabányában szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnoki címet szerzett.