Gyász: Grosicsra emlékeznek; részvétnyilvánítások

Vágólapra másolva!
2014.06.13. 16:48
Politikusok is részvétüket nyilvánították azt követően, hogy 88 éves korában, pénteken elhunyt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti a legendás futballistát. A közmédia a napokban emlékműsorokkal búcsúzik Grosicstól.

„Isten nyugosztalja a Fekete Párducot” – írta Facebook-bejegyzésben Orbán Viktor miniszterelnök.

Szintén a közösségi oldalon reagált a halálhírre Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője.
A Jobbik és a KDNP közleményben fejezte ki részvétét.

Az ellenzéki párt úgy fogalmazott, Grosics Gyulának „a kommunista időkben is nyíltan vállalt hazaszeretete, valamint csapattársai iránti alázata hatalmas mértékben járult hozzá ahhoz, hogy Magyarország a legsötétebb diktatúra ellenére is tiszteletet vívott ki magának a sport területén”. „Grosics Gyula kitartása, embersége, hazaszeretete példa lehet mindannyiunk számára” – áll a KDNP kommünikéjében.

A Facebookon üzent Bajnai Gordon volt kormányfő, az Együtt-PM vezetője is, aki azt írta: „Egy igazi legenda veszett ma el. Nyugodjék békében Grosics Gyula!”

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti a pénteken elhunyt Grosics Gyulát.

A tárca az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megrendüléssel értesültek arról, hogy a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok, nyolcvanhatszoros magyar válogatott labdarúgó hosszan tartó, súlyos betegség után, 88 éves korában elhunyt.

Az Emmi közleményében felidézte: Grosics Gyula az évekig veretlen magyar válogatott első számú kapusa volt, tagja volt az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerző magyar csapatnak. Grosics Gyula 86 válogatott szereplése során ritka volt a kudarc: 59 győztes, 14 döntetlen és mindössze 13 vesztes mérkőzésen védett – emelte ki a tárca. Sportpályafutását 1963-ban fejezte be. Labdarúgó-pályafutását követően edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél és Kuvaitban. Másfél évtizedig – nyugdíjba vonulásáig – a Volán Sportklub elnökeként dolgozott – tették hozzá.

„Grosics Gyula halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportéletet” – fogalmazott az Emmi, jelezve: az egykori labdarúgó temetéséről a minisztérium a családdal történt egyeztetést követően intézkedik.

A közmédia péntek este több műsorban emlékezik Grosics Gyulára, az Aranycsapat elhunyt kapusára.

A Kossuth Rádióban 23.11-kor sugározzák az Aranyemberek sorozat egy korábbi epizódját, amelyben Molnár Dániel beszélgetett a legendás kapussal – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Rádió Zrt. A Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közlése szerint a Duna televízió-csatorna 19.45-kor rendhagyó portréfilmmel emlékezik Grosics Gyulára.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Varga Ákos motorversenyző

Egyéb autó-motor
2025.04.17. 16:13

Tragédia, kiesett a 11. emeletről a 35-szörös válogatott csatár

Minden más foci
2025.04.16. 11:42

A jövő csütörtökön temetik Budai Miklóst

Egyéb egyéni
2025.04.14. 20:39

A polgárháborúban vesztette életét a kétszeres világbajnok atléta

Atlétika
2025.04.14. 08:18

Gyász: elhunyt Soós István, a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 19:12

Tragédia és botrány Chilében, nem folytatják a Libertadores-kupa-mérkőzést

Minden más foci
2025.04.11. 10:07

Minden idők egyik legjobbja távozott el – Thury Gábor nekrológja Sterbinszky Amáliáról

Kézilabda
2025.04.03. 23:03

Gyász: elhunyt Sterbinszky Amália, minden idők egyik legjobb magyar kézilabdázója

Kézilabda
2025.04.03. 18:36
Ezek is érdekelhetik