Gyász: gyűlnek a Várady Bélára emlékezők a Vasas-pályán

Vágólapra másolva!
2014.01.23. 18:44
Már gyülekeznek a gyászolók az Illovszky Stadionnál kialakított emlékhelyen, az eredményjelző alatt, ahol a ma reggel elhunyt Várady Béla emléke előtt tiszteleghetnek.

Az eredményjelző alatti területhez vezető játékoskijárót mécsessel szegélyezték, és a kegyhelyen két képet tettek ki Várady Béláról: az egyik a játékoskorából való, a másik, poszter méretű az utóbbi években készült. A rácson Vasas-zászló feszül, s a zászlórúdon is a klub lobogója leng.

Folyamatosan érkeznek a szurkolók, az ificsapat tagjai az edzés után sétáltak át az emlékhelyre – ők legfeljebb filmfelvételeken látták az olimpiai ezüstérmes támadót. A klub részéről többek között Mészöly Kálmán és Markovits László elnök érkezett.

„Aki nem tud részt venni ezen az eseményen, annak szombaton 11 órakor, a Mezőkövesd elleni edzőmérkőzés előtt is lesz lehetősége az emlékezésre" – írta korábban a klub honlapja.

Mécsesek egy legendáért - így búcsúztatták Várady Bélát

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
19 órája

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Dupla Tízes: megverjük az örményeket Varga és Sallai nélkül? Összejöhet a csodapont Portugáliában?

Magyar válogatott
2025.10.09. 17:43
Ezek is érdekelhetik