
A magyar válogatott az Ausztria és Spanyolország ellen elvesztett októberi selejtezőit követően novemberben hat pontra készült, ehhez először a selejtezőcsoport utolsó helyén pont nélkül álló, de rendkívül masszív albán csapatot kellett legyőzni hazai pályán.
Róth Antal együttese a találkozóra a kulcscsonttörését követően felépült Kovács Istvánnal kiegészült Adorján, Ugrai, Radó támadótrióval, de a klubjára koncentráló Otigba Kenneth nélkül összeállított védelemmel állt ki az Albánia elleni visszavágóra.
A találkozó első félideje összességében nem sikerült izgalmasra és mozgalmasra sem, helyzetet alig jegyezhettünk fel. A vezetés megszerzéséért a támadásban azért aktívabb magyar csapat tett többet. A gólhoz az első 45 percben Adorján Krisztián állt a legközelebb, a Groningen magyarja szabadrúgásból és akcióból is veszélyeztetett, de az első csatákat az albán kapus nyerte.
A második félidőben továbbra is stabilan őrizte kapuját az albán védelem, a magyar csapat birtokolta többet a labdát de az ellenfél térfelén rendre elfogyott a tudomány, a párharcokat többnyire a magyar fiatalok vesztették el. Róth Antal cserékkel, Kleinheisler és Bese beállításával próbálta frissíteni a támadásokat, az utolsó negyedórába lépve egy szép akciót követően mégis Albánia szerezte meg a vezetést Shkurtaj révén. A vendégek kilencese Szolnokit fektette el a tizenhatoson belül, majd kilőtte a jobb alsó sarkot. 0–1
A magyar csapat az utolsó tíz percben próbált mindent elkövetni az egyenlítésért, de a 83. percben jött a feketeleves: Albánia megduplázta előnyét, ezúttal a végig veszélyesen futballozó Shala vette be tizenhat méterről Jova kapuját, ballal a magyar kapu hosszú felső sarkába tekert. 0–2
Az utolsó percekben még szépíthetett volna a Róth-csapat, de Windecker öt méterről nem tudott a kapuba fejelni, így a vége egy fájó, 2–0-s vereség lett.
A magyar együttes hiába kezdte két győzelemmel a sorozatot, a spanyolok és az osztrákok elleni mérkőzések után a mai estén sem tudott a hálóba találni, úgy pedig nagyon nehéz három pontot szerezni.
A Soccerway és a transfermarkt.de statisztikái szerint Albánia U21-es csapata 2011. szeptember 6. óta nem nyert mérkőzést, tizenegy meccses nyeretlenségi szériában volt, legutóbbi öt évének tétmérkőzés-mérlege pedig 2–5–18…
Az U21-es csapat legközelebb (november 18-án, hétfőn) Ausztria ellen, Grazban lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn.
Róth Antal: Már régóta nem mehetünk biztosra Albánia ellen
U21-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
4. CSOPORT, 5. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–Albánia0–2 (0–0)
Budapest, Bozsik-stadion. V: Aliyar Aghaye
Magyarország: Jova – Szolnoki, Kelemen, Lang, Poór - Szakály, Windecker- Kovács (Vernes, 83.p), Adorján (Kleinheisler 63.), Ugrai (Bese 63.) – Radó V: Róth Antal
Albánia: Teqja – Fejzullahu, Prenci, Gjokaj, Kotobelli – Bunjaku (Muriqi 61.), Shala, Kace, Gino – Kruja, Shkurtaj V: Skënder Geg
G: Shkurtaj (75.), Shala (83.)
A csoport állása: 1. Spanyolország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Ausztria 9/4, 3. Magyarország 6/5 (6–7), 4. Bosznia-Hercegovina 6/5 (8–10), 5. Albánia 3/6
A tíz csoportból a győztesek mellett a négy legjobb második jut tovább.
A TALÁLKOZÓ ALAKULÁSA PERCRŐL PERCRE
90+3. perc: VÉGET ÉRT A TALÁLKOZÓ, fájdalmas, 2–0-s vereséget szenvedett az U21-es magyar válogatott a csoportban eddig nyeretlen Albániától.
90. perc: 3 perc lesz a ráadás.
88. perc: a legnagyobb magyar helyzet végén Windecker fejelhetett öt méterről, de Teqja bravúrral védett.




76. perc: A gólt követően cserélt Albánia: Gino le, Batha fel.

71. perc: Kruja emelése a lécről pattant az alapvonalon túlra, Jova rajta volt.
70. perc: Kace végezte el a negyedik albán szögletet, kicsiben oldja meg, a korábbiakhoz hasonló hatásfokkal.
69.perc: Kleinheisler és Bese passzolgatott szépen az albán tizenhatosnál, de nem jutott lövésig az imént beállt páros.


60. perc: Négy a három ellen vezethettek támadást az albánok, a végén Shala lőtt, Jova pedig védett.

54. perc: Egyenlített Albánia! újabb vendég szöglet érkezett a bal oldalról, de a gólveszély ezúttal is elmaradt. (3–3 a szögletarány)
52. perc: Második szögletét rúghatta az albán válogatott, Shala tekerését Szakály hatástalanította már a rövid oldalon.
50. perc: Radó és Kovács kényszerítőzött szépen az albán tizenhatos közelében, utóbbi beadása azonban nem találta meg a középen érkező Ugrait és Adorjánt.


44. perc: Kovács István és Prenci futott nagy versenyt az albán tizenhatosnál, végül a kezeit is használó Kovács ellen fújt a játékvezető szabálytalanságot.
42. perc: Kelemen ezúttal saját tizenhatosán belül fejelt veszélyesen egy albán támadó elé, Jova Levente sikeresen közbelépett.
40. perc: Radó harcolt ki szögletet (a másodikat hazai oldalon), Adorján tekerését kifejelik az albánok., de újabb kornert rúghatnak a magyarok: ezt végül Kelemen fejelte fölé.
38. perc: Nagy lehetőség az albánok előtt! Shala készített le Kace elé, a csapatkapitány 15-ről egyből lőtt, fél méterrel a kapu mellé.
36. perc: Adorjánt állította meg szabálytalan eszközökkel Bunjaku a tizenhatos közelében, a sértett végezhette el a megítélt szabadrúgást, de beívelése nem jelentett veszélyt Albánia kapujára.
31. perc: Az eddigi legnagyobb helyzet! Adorján Ugrai beadását vette át a tizenhatos közelében, jobbal egyből lőtt, de ismét védett az albán kapus!

23. perc: Radót rúgták fel a jobb szélen, a megítélt szabadrúgást Adorján ívelte középre, az ötös közelében Kelemen fejelt, de jóval kapu fölé.
Az első 25 perc játéka alapján egyértelmű a magyar válogatott fölénye, de ez igazi gólhelyzetekben egyelőre nem mutatkozott meg.
20. perc: A vendégektől Shalát kell ápolni, a fejét fájlalta egy ütközést követően.

17. perc: Adorján vezette középen a labdát az ellenfél térfelén, két védő sem tudta szerelni, de a lövésre már nem maradt ereje.
15. perc: Szolnoki mentett szögletre, Kace ívelte középre – Jova Levente lett az albán akció vége.
A magyar U21-es válogatott ebben az Eb-selejtező sorozatban lejátszott négy mérkőzésén egyetlen gólt rúgott az első félidőben (Adorján révén).
11. perc: Shala várta lesen Kace beadását, intett is a partjelző, ráadásul a középpályás lökött az ötösön. Kifelé jár a szabadrúgás.
„Az albánok eredménysora megtévesztő lehet, hiszen bár öt meccs után pont nélkül állnak a csoportban, szinte minden riválisunk megszenvedett ellenük” – nyilatkozta a találkozó előtt Róth Antal szövetségi edző, aki nem számít könnyű három pontra Albánia ellen.
9. perc: Ugrai szépen fordult le védőjéről a bal oldalon, középre adott, de Radó elől tisztáztak a védők.
7. perc: Kace eddig a vendégek legaktívabb játékosa, Gjokaj lövését blokkolta a magyar védelem.
5. perc: Adorján rúghatott szabadrúgást a tizenhatos sarkáról, de gyengére sikerült a beadása.
3.perc: a magyar csapat aktívan kezdte a mérkőzést, már az ellenfél térfelén letámad. Poór Patrik szabálytalankodott látványosan, de megúszta a sárga lapot.

U21-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK
A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
1. CSOPORT
Anglia–Finnország 20.45
3. CSOPORT
Szlovákia–Hollandia 20.15
Skócia–Grúzia 20.30
4. CSOPORT
Bosznia-Hercegovina–Spanyolország 20.30
5. CSOPORT
Horvátország–Svájc 18.45
9. CSOPORT
Olaszország–Észak-Írország 21.00
10. CSOPORT
Franciaország–Örményország 20.50







