A munka az nyűg - ezt szívja magába gyerekként a magyar focista

– Miért mondják a Németországban játszó légiósaink, hogy ég és föld a különbség egy NB I-es és egy Bundesliga-edzés között?
– Valószínűleg azért, mert egy Bundesliga-klubnál mind a harminc játékos a hét minden egyes napján meg akar halni a pályán, hogy bekerüljön a csapatba, és nem kell senkit noszogatni. Én olyan magyar edzővel még nem találkoztam, aki azt mondta volna valamelyik játékosának: „te figyelj, fuss már egy kicsit lassabban!", vagy „ne koncentrálj már ennyire, elég, ha félgőzzel csinálod!”

– Tehát külföldön a játékosok húzzák egymást?
– Szerintem igen. Ott olyan mentalitásba csöppennek bele a futballisták, olyan harc van a csapatba kerülésért, és olyan szintű minőségi játékosállomány összpontosul, hogy ez már egy öngeneráló folyamat – ez adja az edzések ritmusát, intenzitását. Amikor osztrák kollégákkal beszélgettem erről, azt mondták, nekik soha nem kell motiválni a játékosokat az edzésen. A magyar utánpótlásedzők energiájának hetven százaléka viszont arra megy el, hogy ösztökéljék a fiatalokat. Ezek a trénerek sokszor azt érzik, ők jobban akarják, hogy az adott játékosból profi futballista legyen, mint maga az érintett.

– Mire vezethető vissza a magyar gyerekek motiválatlansága?
– Szerintem ennek a társadalomban vannak a gyökerei. Lépten-nyomon azt hallani, hogy a magyar ember utálja a munkahelyét, utálja a főnökét, és reggelente azon sopánkodik, hogy be kell mennie dolgozni. A gyerekek már a családban azt a hozzáállást szívják magukba, hogy a munka az nyűg. Nincs minőségre törekvés, nincs az, hogy mindent maximális erőbedobással, profin csináljunk. Eközben meg az izlandi gyerek lehet, hogy azt hallja az apjától minden reggel, hogy „de jó, megint mehetek ki a tengerre és foghatom a heringet.” Nagyon nem szeretek általánosítani, de utánpótlásszinten tényleg azt tapasztaltam, hogy az edzőink energiájának nagy része arra megy el, hogy motiválják a játékost. Az akadémiákon ugyanabból a gyakorlat- és játékanyagból dolgozunk, mint a külföldi klubok – nem ebben van a különbség. A különbség a munkához való hozzáállásban, a mentalitásban, a koncentráltságban és a minőségre való törekvésben van.

– És az akadémiák felelőssége? Az MTK-é már 2001 óta működik – meddig kell még várniuk a szurkolóknak arra, hogy kineveljenek egy európai szintű topjátékost?
– Tudom, hogy akkor lennék népszerű, ha azt mondanám, hogy sem az edzők, sem az akadémiákon folyó munka nem ér semmit, az onnan kikerülő játékosok pedig soha nem fognak európai topklubokban játszani. Én azonban ezt másként látom. Szerintem eddig is voltak olyan tehetséges játékosok, akik megállnák a helyüket az európai bajnokságokban. És ne felejtsük el, hogy az MTK néhány évvel ezelőtt saját nevelésű játékosokkal megnyerte a magyar bajnokságot.

MIÉRT KELLENE NÁLUNK VILÁGSZTÁROKAT NEVELNI?

– Igen, de sokak szerint az NB I az nem színvonal – és klubcsapataink idei totális bukása a nemzetközi porondon sajnos ezt igazolja.
– Kinek mi a színvonal, ezen lehet vitatkozni, ettől függetlenül még mindig az NB I a legnézettebb sportesemény a magyar televíziókban. Fontosabb azonban, hogy a játékosokkal mi a helyzet. Vegyük a Honvédot: ott a 92-es, 93-as korosztálynak a játékosai közül többen már két éve a felnőttcsapattal edzenek. Utánpótlásszinten kétszer megverték a Real Madridot, kétszer megverték a Panathinaikoszt, az Anderlechtet, az Ajaxot, tehát igenis vannak olyan tehetségeink, akik be tudnának kerülni az európai élfutballba.

– De akkor miért nem kerülnek?
– Sajnos ez nem csak azon múlik, ki milyen játékos. Ahogy az edzők esetében, a játékosoknál is sok múlik a kapcsolatrendszeren, a menedzsmenten. De ne felejtsük el, hogy Dzsudzsák Balázs magyar edzők keze alól, magyar csapatból érkezett a PSV-hez, aztán első idényében szájtátva nézte mindenki a produkcióját a hollandoknál. Juhász Roland is az MTK-ból került ki az Anderlechthez, ahol nyolc éven át meghatározó futballistaként játszott BL-meccseken, de említhetném a 20 évesen Berlinbe kerülő Dárdai Pált is. Nem mondom, hogy kint nem adtak hozzá a tudásukhoz, de azt se vegyük el, hogy ők Magyarországon tanultak.

– Viszont ezek a csapatok sem az olyan igazi topklubok közé tartoznak, mint a Bayern München vagy a Barcelona.
– Nem akarom elbagatellizálni a dolgot, mert ez tényleg fontos téma, de hol van az megírva, hogy Magyarországon világsztárokat kell nevelnünk?

– Gyakran emlegetik a környező országok példáját.
– De a környező országokból milyen világsztárokat tud mondani?

– Ha nem is kimondott világsztár, de legalább európai topklubnál játszik mondjuk a szlovén Valter Birsa, a horvát Luka Modric, a szlovák Marek Hamsík, a közelmúltból pedig még több példa van.
– Lehet, hogy egy-egy ilyen kiragadott példa nálunk is lett volna, ha jobban menedzselik a játékosokat. Én nem látok ilyen releváns összefüggést. A nálunk sokkal jobb körülmények között dolgozó országokban sem tudnak sokkal több játékost felmutatni. Ráadásul, amikor Magyarország még futballnagyhatalomnak számított, kis túlzással Afrikában és Ázsiában még senki nem futballozott, az európai labdarúgás most meg tele van a játékosaikkal. Óriási a verseny, tehát hogyan kéne a magyar futballnak árasztania a világsztárokat? Természetesen én is bízom benne, hogy lesz olyan magyar játékos, aki eljut a világ legjobb csapataiba, de látni kell, hogy ez összetett folyamat.

– Ám ha így leszögezzük, hogy Magyarországon képtelenség világklasszist nevelni, akkor ezzel egyúttal azt is kimondjuk, hogy például Hollandiát soha az életben nem fogjuk megverni.
– Ez egyáltalán nem így van. Attól függetlenül, hogy egyénileg ki, hol játszik, csapatot lehet építeni. Én nem látok ebben összefüggést.

– Az 1–8 után mégis sokan azzal jöttek, hogy nézzük meg, egyénenként ki, hol játszik, és ha a Manchester United csatára vezeti rá a labdát a Haladás hátvédjére, akkor min is csodálkozunk.
– Én sem azt állítom, hogy nem jó, ha a futballisták kikerülnek külföldre, de ön az előbb azt mondta, hogy a PSV az nem szint. Szerintem meg szint. És ha egy csomó játékosunk a PSV-ben játszana, abból már igencsak jó válogatott állna össze. Olyan játékosaink márpedig mindig is voltak és mindig is lesznek, akik eljutottak ilyen európai klubokhoz.

MEGILLETŐDTEK SIR ALEX FERGUSON LÁTTÁN

– Csak az az ember érzése, hogy a hazai akadémiákat már az is óriási büszkeséggel tölti el, ha játékosaik az NB I-ig eljutnak. Annak színvonalát pedig jellemzik a júliusi selejtezők.
– A cél mindig a továbblépés, de én biztos vagyok benne, hogy mondjuk Vécsei Bálint vagy Radó András megfelelő minőségű menedzseléssel el tudna játszani egy európai élbajnokságban. Ráadásul leszámítva az MTK-t, a magyar akadémiai rendszer 2007-ben indult. A Felcsút, a Győr, a Honvéd ekkor indította az akadémiai képzést – messze nem a legjobb feltételek mellett. Az elmúlt két-három évben indult be az akadémiai támogatás, de még ez az összeg is csak a töredéke annak, amit például a Rapid Wien az utánpótlására költ. Míg a Honvéd akadémiája 500-600 ezer euróból gazdálkodik, addig a Rapid 3 millióból, a Bayern München pedig 6 millióból. Tudom, hogy a Honvéd és a Bayern utánpótlását semmilyen szinten nem szabad összehasonlítani, de akkor meg miért ugyanazok az elvárások mindkettővel szemben?

– Vagyis idő kell még, hogy minden akadémia kiforrja magát?
– Szerintem igen, de természetesen szükség van a változtatásokra. Akár külföldi edzők bevonására is lehet szükség, mert nem igaz az, hogy a magyar edző nem akar tanulni és nem nyitott az újra – igenis szívesen veszi azt, ha el lehet lesni másoktól bizonyos fogásokat, szakmai ismereteket.

– Akkor Sir Alex Ferguson 2010-es budapesti előadásán miért nem tett fel kérdést egy magyar edző sem?
– Sokan lovagolnak ezen a témán, és tudom, most nekem is azt kellene mondanom, hogy minden magyar edző húzza le magát a vécén, és jöjjön ötszáz külföldi, akik majd megváltják a magyar futballt, de nem fogom ezt mondani, mert nem értek vele egyet. Hogy miért nem kérdeztek? Valószínűleg megilletődöttek voltak, és az volt bennük, „csak nehogy hülyeséget kérdezzek, mert rögtön gúny tárgya leszek, vagy visszakérdeznek, hogy hát maga még ezt se tudja?”. Lehet, hogy emiatt inkább csendben maradtak, mert nem akarták, hogy megégessék őket vagy később gúnyolódjanak rajtuk.

– Tehát nem a szakmai nihilizmus áll a háttérben.
– Nem hiszem. Szerintem inkább az esetleges negatív reakcióktól tartottak. Hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, hogy egy Manchester Unitedet miként lehet ennyi éven keresztül sikeresen irányítani, vagy fiatal játékosokat beépíteni egy csapatba? Biztos, hogy sok kérdés fogalmazódott meg bennük, valószínűleg csak nem merték feltenni.

– Ön szerint mikor lesz végre ütőképes válogatottunk?
– Akkor, amikor a magyar fiatalokat a magyar felnőtt élvonalban dolgozó edzők be merik tenni a csapatokba. Ha megfelelő türelemmel és szakértelemmel hozzátesznek a további fejlődésükhöz, aztán ha a válogatott élén olyan kapitány áll majd, aki tartósan dolgozhat, és szisztematikusan be tudja építeni ezeket a játékosokat, mert szerintem az 1993-astól az 1996-os korosztályig nagyon sok olyan tehetséges fiatalember van, akikből megfelelő munkával, megfelelő irányítással öt éven belül ki lehet alakítani egy jó magyar válogatottat.