Válogatott: Szalai is pályára léphet Andorra ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.13. 20:17
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint a Telkiben készülő magyar válogatott tagjai vasárnap délután edzettek először a csúfosra sikerült hollandiai vb-selejtező után, a tréninget már Csábi József, az andorraiak elleni meccsre kinevezett kapitány vezette, és a keddi meccsen Szalai Ádám is pályára léphet.

Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a gyakorláson nem vehetett részt a továbbra is sérüléssel bajlódó Szakály Péter, valamint nincs már a keretben Guzmics Richárd sem, miután Amszterdamban megkapta második sárga lapját a sorozatban, így eltiltása miatt nem léphet pályára a keddi találkozón. Ott volt viszont a többiekkel Szalai Ádám, aki az elmúlt napokban felépült betegségéből, és úgy tűnik, nincs akadálya keddi játékának.

Az edzést megelőzően Csábi József eligazítást tartott a csapatnak és a játékosokhoz szólva úgy fogalmazott: Andorra ellen elsősorban a becsületük a tét, és azt sem szabad elfelejteni, hogy matematikailag még van esély a második helyre, és hiába tűnik ez nagyon csekélynek, az utolsó reménysugárig küzdeni kell a kitűzött célok eléréséért.

Legfrissebb hírek

A téma megtémázása és a ketchupos köcsög – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.23. 08:11

A meglepő nyári edzőváltás után a mezőny első felébe vágyik a BVSC – NB II-es felvezetés, 8. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 18:11

Esterházy Mátyás: Kizárólag külföldön meghatározó játékosokkal lehet eredményes válogatottat építeni

Minden más foci
2025.06.27. 19:49

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45
Ezek is érdekelhetik