Futball-Mohács Magyarországon: „Túl csunya a menyasszony”

Vágólapra másolva!
2013.10.14. 18:38
null
Az 1912-es magyar labdarúgó-válogatott a stockholmi olimpián (Fotó: NOB)
Az október 11-i Hollandia–Magyarország vb-selejtező eredménye sajnos történelmi: a magyar válogatott históriája során kapott már ki hét góllal és kapott már nyolc gólt, de ez a kettő nem párosult – egészen múlt péntekig… A 8–1 a több kapott gól miatt a magyar válogatott legsúlyosabb vereségének számít, no de hogy reagált a korabeli sportsajtó az eddigi „csúcstartó” 7:0-s meccsekre Anglia, Nagy-Britannia és Németország ellen? Tanulságos szemezgetés az 1908-as, 1912-es és 1941-es reakciókból, a korabeli írásmódot megőrizve.

 

 

1908. JÚNIUS 10.: MAGYARORSZÁG–ANGLIA 0:7

„A hét nevezetessége, hogy az MLSz tanácsának határozata értelmében az English Football Association reprezentatív csapata junius hó 10-én Budapesten fog mérkőzni a Magyar Labdarúgó Szövetség XI.-ével. Erkölcsi szempontból ez rendkivül nagy jelentőséggel bir. Mérkőzni és vendégül láthatni a football-sport őshazájának legjobbjait, a magyar labdarugó-sportra fényt és dicsőséget fog hozni” – harangozta be a mérkőzést a Nemzeti Sport.

Az angol csapat érkezése fényt és dicsőséget hozott, a Millenárisra kilátogató hétezer drukker viszont 7:0-s magyar vereséget látott. A mérkőzés fél óra alatt eldőlt, a 48. percben pedig már 5:0-ra vezetett az angol csapat – megmutatkozott a különbség a két csapat között. A szurkolók tökéletesen tisztában voltak ezzel a tudásbeli differenciával (az állandó játszópartner osztrákokat 11:1-re verték meg az angolok), így nem is tüntettek.

„A közönség, mely daczára a hétköznapnak, 7-8000 főre menő számban töltötte meg a tribünöket, szintén mintaszerűen viselkedett. Megvolt elégedve a játékkal, bíróval, sőt még a magyar csapat egynéhány játékosával is. Ez a közönség a biztos záloga annak, hogy a mi labdarugó sportunk, ha talán nem is egy-két év mulva, de biztosan el fogja érni az angol labdarugás nívóját” – hangzik a korabeli tudósítás. Stobbe Ferenc kapitány lemondott a vereség után, ezt a szövetség elfogadta, majd az MLSZ főtitkára, Maleczky Roman is távozott. Stobbe viszont „örökös tiszteletbeli kapitány” címmel vigasztalódhatott.

1912. JÚNIUS 30.: NAGY-BRITANNIA–MAGYARORSZÁG 7:0

A mai napig ez válogatottunk legnagyobb veresége nagy tornán, és – mondjuk ki, ez ma is tanulság lehet, nekünk is – a sportsajtó nem is dédelgetett álmokat. Az olimpiai labdarúgótorna beharangozója pedig még a következőképpen zárult: „A mondottakat összefoglalva, a magyar csapat kis szerencsével a döntőbe is belekerülhet. A sikeres szereplésnek legfőbb biztositéka az volna, ha a dánokat a legveszélyesebb ellenfelünkkel, az angolokkal hozná össze a jó sors. Akkor nyert ügyünk lenne.” Aztán jött a sorsolás: a stockholmi torna második körében (az elsőben mind a magyar, mind a brit csapat erőnyerő volt) a mieinknek Nagy-Britannia jutott. A kommentár?

„Igy álltak az esélyeink a sorsolás megtörténte előtt. Most azonban, hogy a balszerencse az angolokkal hozott össze, félre tehetünk minden kombinációt. Velük szemben győzelmi esélyünk nincs és igy már az első mérkőzésnél kiesünk. Legfeljebb abban reménykedhetünk, hogy derék XI-ünk kemény ellenfele lesz a football-torna valószinü győztesének” – szól a szerkesztői közlemény.

A meccstudósítás szerint a mezőnyben jó volt a magyar csapat, „szépen, kombinatívan” játszott, ám „mindenki maga akart gólt lőni, magának akart gólhelyzetet teremteni”. Kiütközött a két csapat közti technikai és taktikai különbség – igaza lett az előzetesnek, semmi esélye nem volt a magyar válogatottnak. Meg abban is, hogy Nagy-Britannia lett az olimpiai torna végső győztese. Érdekesség, hogy a 0:7 két hosszú veretlenségi sorozat (egy hetes és egy nyolcas) közé ékelődött be.

1941. ÁPRILIS 6.: NÉMETORSZÁG–MAGYARORSZÁG 7:0

A mérkőzésre nem mindennapi körülmények között került sor, ugyanis ezen a napon indította meg Németország Jugoszlávia és Görögország elleni invázióját a második világháborúban. A másnapi Nemzeti Sport ezért csak a rádiótudósításból írhatta meg a mérkőzés lefolyását, hiába volt kiküldött tudósító, a telefonhasználatot (vagy más kommunikációt) nem engedték meg neki. A mérkőzés előtt nem volt optimista a hangulat:

„Nagyon örülnénk a magyar győzelemnek, sőt, a döntetlennek is, a valószínű eredmény azonban józan számítás szerint kisarányú német győzelem. Jóslatunk: 2:1 Németország javára” – írta a Nemzeti Sport beharangozójában.

2:1 helyett azonban a kölni 7:0 jött, 65 ezer néző előtt. Nehéz volt lenyelni, látszik ez a korabeli újság viccrovatának jegyzetén is (címe: Mi az eredmény?). „Miután teliberúgtam tíz plusz hatlámpás rádiókészülékemet, a legnagyobb kétségben vagyok az eredmény felől. Rádióm roncsai a földön hevernek. Egy drót bánatosan sistereg, a hangszóró elnémult, a lámpák cserepei szerteszét hevernek. Jelenleg hat nullra vezet a német csapat” – kezdődik a jegyzet, melynek legerősebb részét szintén érdemes lejegyezni.

A WM-rendszer diadala (Grafika: Nemzeti Sport-archív/Dobry Lajos)
A WM-rendszer diadala (Grafika: Nemzeti Sport-archív/Dobry Lajos)

„Túl csunya a menyasszony. Ilyen csunya menyasszonyt még sosem láttam. Mert ha kikaptunk mondjuk három nullra, akkor az ember kijelenti, hogy az volt a baj, hogy Bírónak a lábát vágták, Kiszelynek pedig a hónalját, középcsatárunk pedig nincs, nem is volt, de úgy látszik, nem is lesz a sifonérban. De hat dugóra (én legalább is csak hatot hallottam) az ember nem tud szólni. (...) Azt mondják, hogy hét nullra kaptunk ki. Nem hiszem el. Biztosan kaptunk egy tucatot. A hetet csak azért mondják, hogy lecsillapítsanak.”

Mint látható, ez az eredmény már megrázta a magyar labdarúgást – hogyne rázta volna meg, hisz Magyarország 1938-ban vb-ezüstérmes volt, a Ferencváros 1937-ben, az Újpest 1939-ben nyerte meg a kor legrangosabb európai kupaküzdelmét, a Közép-európai Kupát.

A német sajtó sem kímélte a leszereplő magyar válogatottat: „Ezt a sikert minden vonalban gyenge ellenfél ellen értük el”; „Csak egy csapat játszott és küzdött – a német”; „Mintha a magyarok ott sem lettek volna” – szólnak a kritikák.

Az MLSZ megígérte, hogy értékeli a meccset, és levonja a tanulságokat, a Nemzeti Sport visszatekintésében pedig táblázatot közölt „Milyen tényező idézte elő vereségünket” címmel – ez sem tanulság nélkül való.

No, mi vezetett a vereséghez? (Fotó: Nemzeti Sport-archív)
No, mi vezetett a vereséghez? (Fotó: Nemzeti Sport-archív)

A szövetség meghallgatta a játékosokat – ekkor már „a kölni Mohácsként” emlegették a meccset –, majd közölte a verdiktet, amely meglehetősen semmitmondó volt: lehettek összeállításbeli és játékbeli hibák, azonban súlyos sportszerűtlenség nem történt, hiányoztak stábtagok (edző, gyúró) és játékosok (Bíró és Kiszely), ellenünk fújt a játékvezető. De: „Valami baj mégis volt a mérkőzés körül. A szövetség vezetősége azonban meg van győződve arról, hogy mindenki a legjobb szándékkal, a legjobb tudásával működött közre a mérkőzésen és fel sem tételezhető, hogy akár egyéni bosszúból, akár más külső befolyásra bárki is bénítani akarta volna a csapat munkáját. A szövetség ezzel a maga részéről az ügyet befejezettnek tekinti. Tudatában van a hibáknak, a hiányoknak és minden igyekezetével törekszik azok kiküszöbölésére.”

Nesze semmi, fogd meg jól! – mondhatnánk.

Pedig épp túlestünk a magyar futball akkori Mohácsán.

Mit tudhatták, hogy jön még jó néhány megalázó vereség…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik