Futsal: a kapitány szerint reális az esély az Eb-részvételre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.23. 20:03
Kedden 18 órától Gyöngyösön játszik Európa-bajnoki pótselejtezőt a magyar futsalválogatott, a mieink egygólos hátrányban várják az ukránok elleni összecsapást.

A play-off első meccsén a magyar csapat Harkivban 2–1-es vereséget szenvedett az ukránoktól, és a hátrány ellenére esélye mutatkozik arra, hogy a keddi, gyöngyösi visszavágón kiharcolja a továbbjutást a belgiumi Eb-re. A keret tagjai a meccs helyszínén készülnek a találkozóra, Sito Rivera szövetségi kapitány bizakodóan várja a visszavágót.

„A kinti mérkőzéssel meg voltam elégedve, videón visszanézve és kiértékelve a találkozót még jobban tetszett a teljesítményünk, mint első látásra – mondta a spanyol szakember az mlsz.hu-nak. – Fontos tudnunk azt, hogy az ukrán csapat nagyobb játékerőt képvisel, mint mi, ugyanakkor úgy állunk hozzá a holnapi mérkőzéshez, hogy reális esélyünk van az Eb-részvétel kiharcolására és mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Jó eredményt sikerült kiharcolnunk idegenben, ennek tekintetében bizakodva várom az összecsapást. A csapattal elégedett voltam az edzések alatt, végig látszott mindenkin a bizonyítási vágy és a küzdőszellem, érezhető, hogy minden nappal fejlődünk és egyre jobb csapattá válunk.”

Harkivban 2–1-es vereséget szenvedett az ukránoktól, és a hátrány ellenére esélye mutatkozik arra, hogy a keddi, gyöngyösi visszavágón kiharcolja a továbbjutást a belgiumi Eb-re. A keret tagjai a meccs helyszínén készülnek a találkozóra, Sito Rivera szövetségi kapitány bizakodóan várja a visszavágót.

„A kinti mérkőzéssel meg voltam elégedve, videón visszanézve és kiértékelve a találkozót még jobban tetszett a teljesítményünk, mint első látásra – mondta a spanyol szakember az mlsz.hu-nak. – Fontos tudnunk azt, hogy az ukrán csapat nagyobb játékerőt képvisel, mint mi, ugyanakkor úgy állunk hozzá a holnapi mérkőzéshez, hogy reális esélyünk van az Eb-részvétel kiharcolására és mindent meg fogunk tenni ennek érdekében. Jó eredményt sikerült kiharcolnunk idegenben, ennek tekintetében bizakodva várom az összecsapást. A csapattal elégedett voltam az edzések alatt, végig látszott mindenkin a bizonyítási vágy és a küzdőszellem, érezhető, hogy minden nappal fejlődünk és egyre jobb csapattá válunk.”

Legfrissebb hírek

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsalklub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 11:12

Hihetetlen dráma után harmadszor is aranyérmes a magyar válogatott a cukorbetegek futsal Eb-jén

Minden más foci
2025.07.10. 17:42

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
2025.07.09. 19:02

DiaEuro 2025: elődöntőbe jutott a magyar válogatott

Minden más foci
2025.07.07. 17:06

Futsal: Veszprémben idén minden csillag együtt állt a sikerhez

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 17:28

Újpest: Németh Péter lett a futsalcsapat főnöke – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 09:05

Futsal: Thiago és Gajzágó Flóra lett az NB I-es idény legjobbja

Labdarúgó NB I
2025.06.24. 13:40

Idegenben is nyert a Veszprém, egy lépésre került a futsal NB I bajnoki címétől

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 23:14
Ezek is érdekelhetik