Női U17: kétszer álltunk fel Izland ellen, első helyen az elitkörbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.04. 23:18
Az Eb-selejtező favoritjának számító izlandiak elleni mérkőzésen 2–2-es döntetlent ért el a magyar U17-es női labdarúgó-válogatott, ezzel első helyen jutott az elitkörbe – számolt be az mlsz.hu.

U17-es női válogatottunk két fölényes győzelem után a csoport favoritjának számító Izland elleni mérkőzéssel zárta szereplését a moldovai Eb-selejtező tornán. Az első két meccsét az északi válogatott is megnyerte, vagyis a továbbjutás már mindkét fél számára zsebben volt, mégsem volt nevezhető tét nélkülinek az összecsapás, hiszen mindkét csapat csoportelsőként szeretett volna továbbjutni. Ehhez számunkra a döntetlen is volt, az első két kör után ugyanis jobb volt a gólkülönbségünk Izlandnál.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, izgalmas mérkőzésen, egy nálunk magasabban rangsorolt ellenféllel szemben sikerült csoportgyőzelmet érő döntetlent játszanunk – mondta a lefújás után az mlsz.hu-nak Lévay Andrea. – Ellenfelünk hiába került kétszer is előnybe, a lányok egy percre sem adták fel, a szívük vitte őket előre, és a példás hozzáállás meghozta a gyümölcsét. Az első félidőben egy-két játékos még nem igazán találta a helyét, de így is nekünk volt több helyzetünk. Talán a fáradtság és az izgalom miatt nem sikerült ezeket kihasználni, de a szünet után egyenesbe kerültünk, és megéreztük, hogy ezt a meccset akár meg is nyerhetjük. A csapat minden tagja nagyon szeretett volna bizonyítani, és végül meg is mutatták, hogy maximális odaadással és rengeteg munkával még a legerősebb ellenféllel szemben is sikerülhet jó eredményt elérni."

„Ezek a lányok hősök voltak most, legalább akkora hősök, mint Eger ostrománál a várvédő nők – fogalmazott Vágó Attila szakágvezető. – Egy nálunk sokkal magasabban rangsorolt ország válogatottja ellen, kétszer egyenlítve tudtunk pontot szerezni, úgy, hogy akár a győzelem is meglehetett volna. Minden elismerésem a csapaté és a szakmai stábé, biztos vagyok benne, hogy ezek a játékosok még sok örömet fognak szerezni nekünk. Most megmutattuk, hogy nem csak a kötelező győzelmeket tudjuk hozni, az eddigi legnehezebb ellenféllel szemben bizonyítottuk be, hogy igazi csapatként tudunk teljesíteni a pályán. Tehetségekben jól állunk, de folytatnunk kell a kemény munkát, hogy néhány év múlva ezek a lányok felnőtt szinten is hasonló sikereket érhessenek el."

NŐI U17-ES EB-SELEJTEZŐ
Magyarország–Izland 2–2 (0–0)
Magyarország
: Prekovics – Nagypál, Rozmis, Horti, Szabó V. – Vancsik, Krascsenics – Szakonyi (Grúber, 70.), Krascsenics (Bokor, 41.), Csányi (Ferencz, 54.) – Kaján.
G: Vancsik 60., Krascsenics 75. ill. Gunnarsdóttir 56., Sigurdardóttir 63.

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott 97. percben kapott góllal maradt alul a szerbekkel szemben a női NL-ben

Magyar válogatott
14 órája

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 21:42

A Puskás Akadémia nyert otthon, megszerezte a bronzérmet a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 17:04

Női NB I: otthon is megverte az ETO-t, sorozatban hatodszor bajnok az FTC

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 19:25

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28

A Puskás Akadémia nyerte meg a bronzcsata első felvonását a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 17:40

Női labdarúgó NB I: a Ferencváros nyerte a döntő első meccsét, eltűnt az ETO pályaelőnye

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 21:00

Egyik hazai csapat sem tudott nyerni a női NB I szombati játéknapján

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 21:04
Ezek is érdekelhetik