Légiósok: Az a legfontosabb, hogy Hajnal játsszon - Egervári

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.02. 12:42
Amint arról tegnap beszámoltunk, Hajnal Tamás a VfB Stuttgarttól az Ingolstadthoz szerződött. A válogatott középpályás három évre kötelezte el magát új klubjához, és az átigazolás nyilvánosságra hozása után azt mondta, a váltás előtt egyeztetett Egervári Sándor szövetségi kapitánnyal is, aki megerősítette elhatározásában. A nemzeti csapat irányítója a Nemzeti Sportnak elmondta: reméli, Hajnal hamarosan eléri a csúcsformáját.

„Támogattam a döntését, mert minden bizonnyal folyamatosan játéklehetőséghez jut – és most ez a legfontosabb, mindegy, hogy első vagy másodosztályú csapatról beszélünk-e. Tamás meghatározó tagja válogatottunknak, olyan értéket képvisel, ami egy-egy közösség összetartásához, harmóniájának megőrzéséhez nélkülözhetetlen. A továbbiakban is számítok rá, és ahogy őt ismerem, az őszi vébéselejtezőkig megközelíti vagy el is éri csúcsformáját” – fogalmazott Egervári Sándor. Egervári Sándor.

 

Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
13 órája

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Ki helyettesítheti Schäfer Andrást Írországban?

Magyar válogatott
2025.09.04. 06:35

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik