Női válogatott: négycsapatos torna az augusztusi programban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.24. 21:31
A vb-selejtezőkre készülő magyar női labdarúgó-válogatott augusztusban négycsapatos nemzetközi tornán vesz részt Balatonfüreden.

A Vágó Attila vezette női válogatott tagjai rövid, néhány hetes szabadság után múlt hét végén, Telkiben megkezdték a felkészülést a világbajnoki-selejtezősorozatra. A tétmeccsekre való készülődés legfontosabb állomása a balatoni nyár programjaiba is remekül illeszkedő Balaton Kupa lesz, amelyet, az eddigi legjelentősebb magyarországi rendezésű nemzetközi női tornaként, hagyományteremtő szándékkal (és a későbbiekben a tervek szerint egyre bővülő mezőnnyel) rendez meg a Magyar Labdarúgó-szövetség.

A négycsapatos viadalon a magyar válogatott mellett a szlovák, a cseh és a lengyel nemzeti csapat vesz részt, a mérkőzésekre augusztus 20-án és augusztus 22-én kerül sor Balatonfüreden. Az első játéknapon magyar–szlovák és cseh–lengyel találkozót rendeznek, a második játéknapon a két győztes a tornagyőzelemért, a két vesztes a harmadik helyért mérkőzik meg egymással.

Vágó Attila a múlt hétvégi, telki edzőtáborozás után az mlsz.hu-nak elmondta: a Balaton-kupa előtt összesen háromszor két napot készül együtt a keret, és bár a legfontosabb idei cél a tétmeccseken való eredményes szereplés, a hazai rendezésű tornán egyértelműen az aranyérem megszerzéséért játszanak a lányok.

„A rövid szabadság utáni első összetartásunk jól sikerült, a lányok nagyon örültek, hogy újra láthatták egymást. Jó hangulatban, kiváló körülmények között gyakoroltunk együtt Telkiben, technikai és taktikai felkészítés is szerepelt a programban. A Balaton Kupa a vb-selejtezőkre való felkészülés legjelentősebb állomása lesz, már csak azért is, mert hazai pályán, remélhetőleg nagy számú közönség előtt léphetünk pályára. A viadalnak a végső győzelem reményében vágunk neki, és meggyőződésem, hogy jó esélyünk lesz a sikerre. Az első ellenféllel, a szlovák csapattal szemben jó eredményeket értünk el az utóbbi időszakban, a második mérkőzésen pedig a hazai pálya jelentette előny segítségével nyerhetünk az egyaránt komoly játékerőt képviselő lengyel vagy cseh válogatott ellen” – fogalmazott a női szakág vezetője.

A BALATON-KUPA PROGRAMJA
Augusztus 20:

Csehország–Lengyelország, 14.00
Magyarország–Szlovákia, 16.30
Augusztus 22:
Bronzmérkőzés, 14.00
Döntő, 16.30

Legfrissebb hírek

Női NB I: távozik az MTK vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 21:42

A Puskás Akadémia nyert otthon, megszerezte a bronzérmet a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 17:04

Női NB I: otthon is megverte az ETO-t, sorozatban hatodszor bajnok az FTC

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 19:25

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28

A Puskás Akadémia nyerte meg a bronzcsata első felvonását a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 17:40

Női labdarúgó NB I: a Ferencváros nyerte a döntő első meccsét, eltűnt az ETO pályaelőnye

Labdarúgó NB I
2025.05.15. 21:00

Egyik hazai csapat sem tudott nyerni a női NB I szombati játéknapján

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 21:04

Női NB I: nyolcat lőtt Szekszárdon a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 20:29
Ezek is érdekelhetik