Női válogatott: 10. helyen zártuk az Algarve-kupát

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 16:30
A női válogatott utolsó portugáliai mérkőzésén tartalékos felállásban 4–1-es vereséget szenvedett Izlandtól – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

Válogatottunk egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárta a csoportküzdelmeket az Algarve-kupán, ezzel megszerezte a második helyet a négyesben, és Izlanddal mérkőzhetett meg a 9–10. helyért rendezett helyosztón. Az izlandiakkal egy csoportban voltunk a múlt ősszel véget érő Eb-selejtezőkön, itthon peches körülmények között kaptunk ki, idegenben pedig nem tudtuk megszorítani ellenfelünket.

Az előjelek nem voltak a legjobbak, Jakabfi Zsanett már az utolsó csoportmeccs előtt visszautazott Németországba, míg Demeter Réka, Vesszős Mercédesz és Szőcs Réka sérülés miatt nem állhatott Vágó Attila rendelkezésére.

Az óriási szélben megrendezett mérkőzés első félidejében egyenrangú riválisai voltunk a jóval előttünk rangsorolt izlandiaknak, akik azonban jól használták ki jelentős fizikai fölényüket, emellett agresszív, a sportszerűség kereteit súroló játékukkal is alaposan megnehezítették a dolgunkat. Izland a 10. percben egy pontrúgást követően szerzett vezetést, a szünet előtt Tóth I Alexandra és Csiszár Henrietta is megsérült, utóbbit kórházba kellett vinni súlyosnak látszó bokasérülése miatt – tájékoztatott az mlsz.hu.

A második félidőben is az izlandiak irányították a játékot, de a magyar válogatott előtt is adódtak gólszerzési lehetőségek. Az északiak viszont jobban használták ki helyzeteiket, a hajrára elhúztak 3–0-ra. A 88. percben a 103. válogatott meccsét játszó Pádár Anitával szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, a megítélt büntetőt a sértett váltotta gólra. A 93. percben magyar védelmi hibát követően alakult ki a 4–1-es végeredmény. A magyar válogatott ezzel a meccsel befejezte szereplését Algarvéban, és a torna 10. helyét szerezte meg.

„Sajnos a negyedik meccsre teljesen elfogytunk, négy hiányzóval kezdtük meg a mérkőzést, és a 90 perc során három játékost is sérülés miatt kellett lecserélnem – mondta Vágó Attila a szövetség honlapjának mérkőzés után. – Fizikailag nem tudtuk felvenni a versenyt az agresszívan, helyenként alattomosan játszó izlandiakkal, helyzetünket tovább nehezítette, hogy kétszer is lesgyanús helyzetben kaptunk gólt. Meggyőződésem, hogy teljes kerettel, friss állapotban teljesen másképp alakult volna ez a meccs, mert Izland semmi olyasmit nem mutatott ezen a meccsen, amivel jobb lenne nálunk. Szomorkodásra nincs okunk, a lányok mindent megtettek a sikeres szereplés érdekében, elértük a kitűzött célunkat, egy nagyon erős mezőnyben végeztünk a tizedik helyen."

NŐI LABDARÚGÁS, ALGARVE-KUPA
A 9. HELYÉRT VÍVOTT HELYOSZTÓ

MAGYARORSZÁG–IZLAND 1–4
MAGYARORSZÁG:
Németh Júlia (Kovács Klaudia, 70.) – Szeitl Szilvia, Tálosi Szabina, Tóth II Alexandra (Tóth I Alexandra, 44.), Gaál Tímea – Szuh Erika (Szarvas Alexandra, 62.), Csiszár Henrietta (Szabó Boglárka, 40.), Smuczer Angéla, Sipos Lilla (Tóth Gabriella, 46.) – Vágó Fanni, Kaján Zsanett (Pádár Anita, 46.). Szövetségi kapitány: Vágó Attila

A magyar csapat gólját a 88. percben a 103. válogatott meccsét játszó Pádár Anita szerezte büntetőből.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: menesztette edzőjét a sereghajtó MTK Budapest

Kézilabda
2025.01.01. 07:07

Döntetlent játszott Máltán a magyar női labdarúgó-válogatott

Magyar válogatott
2024.12.03. 17:39

Győzelemmel kezdett Máltán a női válogatott

Magyar válogatott
2024.11.29. 16:52

Gyász: elhunyt a női labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, Gáspár Cecília

Magyar válogatott
2024.09.09. 15:48

NB I: a KTE kapitánya szerint nincs tét nélküli meccs, ezért nyernének Újpesten

Labdarúgó NB I
2024.05.10. 08:49

Női válogatott: itt az új kapitány első kerete

Magyar válogatott
2024.03.26. 14:51

Női NL: Belgium lesz az ellenfél az A-divízió rájátszásában

Magyar válogatott
2023.12.11. 14:09

Női Nemzetek Ligája: itt a magyar keret Albánia és Írország ellen

Magyar válogatott
2023.09.12. 11:22
Ezek is érdekelhetik