Magyar-román: Jenei szerint a románok előrébb járnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.20. 11:10
A Nagyváradon élő Jenei Imre, korábbi román és magyar szövetségi kapitány – akinek pénteki születésnapján mérkőzik meg a két labdarúgó-válogatott Budapesten – úgy véli, hogy a vendégek kicsivel előbbre tartanak a felkészülésben.
Jenei Imre a távirati irodának szerdán elmondta: kiegyensúlyozott mérkőzésre számít, szerinte mindkét csapatban az utóbbi négy évben megtörtént a generációváltás.Jenei Imre rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy közönség nélkül kell lejátszani a budapesti világbajnoki selejtezőt. Szerinte biztosan lett volna 3500-4000 román és csaknem ötvenezer magyar szurkoló a lelátókon. Hozzátette, örömmel hallotta, hogy még a román játékosok némelyike is nehezményezte, hogy zárt kapus lesz a mérkőzés.„A színészek fel sem mennek a színpadra, ha nincs közönség” – példálódzott a volt szövetségi kapitány.Jenei Imre elmondta, olyan magyar nemzetiségű román állampolgárként, aki a román futballban érte el pályája nagy sikereit, a román válogatottnak fog szurkolni a mérkőzésen. Hozzátette, ha a magyarok nem Romániával mérkőznek, akkor általában nekik szurkol.Jenei Imre pénteken tölti be a 76. évét. Játékosként 12-szer öltötte magára a román válogatott mezét. A bukaresti Steauával 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. A román válogatottat 1986 és 1990 között, majd 2000-ben készítette fel; 1990-ben világbajnokságon, 2000-ben Európa-bajnokságon vett részt vele. 1992 és 1993 között a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt.
Legfrissebb hírek

„Nem lesz probléma” – Détári Lajos biztos a válogatottunk vb-szereplésében

Magyar válogatott
2025.09.18. 16:34

Futsal Eb-pótselejtező: minden magyar egészséges, de Rutai és Szalmás nem játszhat

Magyar válogatott
2025.09.17. 17:00

Futsal: Hadnagy István szerint taktikailag és fizikailag is jó a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.09.15. 12:18

Női kézilabda: összeesett Korsós Dorina csapattársa, a Rapid a román protokollt bírálja

Kézilabda
2025.09.14. 12:12

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
2025.09.11. 10:30

Felajánlotta lemondását a román szövetségi kapitány

Foci vb 2026
2025.09.10. 18:46

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik