Magyar-román: az MLSZ örömmel vette a bocsánatkérést

Vágólapra másolva!
2013.03.20. 18:30
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján jelezte, az MLSZ és a válogatott is örömmel fogadta a Román Labdarúgó-szövetség intézkedését és bocsánatkérését a zászlóégetési ügyben.

Az mlsz.hu beszámolója szerint „az MLSZ és a válogatott játékosai továbbra sem tartják elfogadhatónak a kolozsvárihoz hasonló szélsőséges cselekedeteket, hiszen a sport egyik alapértéke a felek kölcsönös tisztelete."

A magyar szövetség egyúttal jelezte, „a FIFA szabályainak megszegése végzetes lehet a mieink számára. A Magyar Labdarúgó Szövetség kér mindenkit, hogy sportszerűen és a speciális helyzetre vonatkozó szabályok betartásával fejezzék ki a csapat iránti kötődésüket, szimpátiájukat. Aki a FIFA előírásainak megszegésével, a zárt kapus mérkőzésre vonatkozó szabályok áthágásával akarja kifejezni a magyar válogatott iránti elkötelezettségét, csak újabb szankciókat, pontlevonást, legrosszabb esetben a magyar csapat selejtező csoportból történő kizárását kockáztatja."

Az MLSZ az 56-osok terére várja a szurkolókat, ahol 18 órától a Magna Cum Laude ad koncertet, majd 20.30-tól óriáskivetítőn lehet megtekinteni a románok elleni vb-selejtezőt.

Legfrissebb hírek

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
12 órája

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:25

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Minden korábbinál szigorúbb büntetés jöhet az MLSZ új fegyelmi szabályzata alapján

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 11:23

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
2025.07.11. 18:01

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30
Ezek is érdekelhetik