Válogatott: A románok nem titkolják, nyerni jönnek - Bognár

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 11:08
Románia nyerni akart Ausztrália ellen, és el is érte a célját – vont mérleget a spanyolországi Málagában rendezett felkészülési mérkőzés (3–2) után Bognár György. A Nemzeti Sport állandó szakértője a helyszínen nézte meg a találkozót, s készített feljegyzéseket Egervári Sándor szövetségi kapitánynak – a márciusi budapesti vb-selejtezőt szem előtt tartva.
„Jó csapat a román, hasonló erősségű a miénkhez – értékelte az egyelőre jobb gólkülönbséggel megelőzött csoportriválist Bognár György a Nemzeti Sportnak. – Az első félidő a románoké volt, a második elején az ausztrálok domináltak, az utolsó jó tíz percben viszont Victor Piturca együttese felpörgette a tempót, és megnyerte a döntetlenszagú meccset. Ciprian Marica nem lépett pályára, ám azt kell mondanom, nem is hiányzott, a helyén pályára küldött Bogdan Stancu ugyanis jó csatár. Gyors, érzi a kaput – gólt szerzett –, és az összjátékba is bekapcsolódott. A románok forgatták a játékot, járatták a labdát, a középpályán stabilak voltak, a két hátrébb szereplő szervező a csapat alá játszott, kapura nem voltak veszélyesek. A románok magabiztosak, ezt a lelátói beszélgetések közben is tapasztaltam, nem titkolják, nyerni jönnek Budapestre. Az általam korábban dicsért Gheorghe Grozav ezúttal nem villogott, a Granadában futballozó Gabriel Torje ellenben jó teljesítményt nyújtott."Ami Adrian Mutut illeti, az együttesből ezúttal is kihagyott támadó neve többször is elhangzott a kilencven perc alatt.„Abban a periódusban, amikor az ausztrálok vezettek kettő egyre, a román nézők olykor Mutu nevét kiabálták a lelátón – mondta Bognár György. – Másodszor láttam Victor Piturca együttesét, az ősszel az észtek elleni selejtezőjét is a helyszínen néztem meg. Adrian Mutu akkor sem volt a keret tagja, ésahogy most, Tallinnban sem hiányzott a csapatból. Nekem és nekünk sem hiányzik."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik