Válogatott: Mutu és 11 másik légiós a román keretben

Vágólapra másolva!
2013.01.22. 15:35
null
Mutu is meghívót kapott Piturcától (Fotó: Action Images – archív)
A Román Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján tette közzé annak a 12 külföldön játszó futballistának a nevét, akiket Victor Piturca szövetségi kapitány meghívott a válogatott keretébe.

Adrian Mutu és a többi 11 játékos klubja már megkapta a hivatalos faxot a román szövetségtől, amelyben kikérik őket a február 6-i, Ausztrália elleni felkészülési mérkőzésre.

Ennek ellenére még nem biztos, hogy utazniuk kell a málagai találkozóra: február elsején válik biztossá, hogy ott lesznek-e a felkészülési meccsen, az esetleges sérülésektől és a keret változásaitól függően.

A román szövetség egyébként közleményében jelezte, az MLSZ-től kapott hivatalos tájékoztatás szerint magyar idő szerint 20.30 órakor rendezik meg a március 22-i Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőt a Puskás Ferenc Stadionban. Egyébként az MLSZ meccsnaptárában is ugyanezek az adatok találhatóak.

Mint ismert, a találkozót a FIFA döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik, ha nem lesz sikeres a magyar szövetség fellebbezése.

A román sajtó egyébként már készül a mieink elleni vb-selejtezőre: a Gazeta Sporturilor megkereste Dzsudzsák Balázst a találkozóval kapcsolatban, de nem sok mindent tudott kiszedni a Dinamo Moszkva szélsőjéből: „Nem szeretnék a meccsről beszélni a találkozó előtt” – mondta Dzsudzsák.

A magyar válogatott futballista edzője, Dan Petrescu egy fokkal bőbeszédűbb volt: „Azt mondta, hogy nagyon készül már a Románia elleni meccsre. De jeleztem neki, hogy két győzelmet aratunk Magyarország felett.”

Mint beszámoltunk róla, a hazai bajnokságban játszó futballistákból álló román válogatott már most vasárnap edzőtáborba vonul Marbellába, ahol az ausztrálok elleni meccs előtt még február 2-án, Lengyelország elleni is játszik egy felkészülési találkozót.

A ROMÁN VÁLOGATOTTBA MEGHÍVÓT KAPOTT KÜLFÖLDÖN JÁTSZÓ FUTBALLISTÁK
Bogdan Ionut Lobont (AS Roma), Costel Fane Pantilimon (Manchester City), Gabriel Sebastian Tamas (West Bromwich Albion), Dorin Nicolae Goian (Spezia Calcio), Stefan Radu (Lazio), Razvan Dinca Rat (Sahtar Doneck), Costin Lazar (PAOK), Gabriel Andrei Torje (Granada), Adrian Stoian (Chievo), Adrian Mutu (Ajaccio), Bogdan Sorin Stancu (Orduspor Kulubu), Ciprian Andrei Marica (Schalke 04)

 

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
19 órája

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik