Válogatott: a románok két meccsel, Marbellában készülnek ellenünk

Vágólapra másolva!
2013.01.21. 09:02
null
Piturca Spanyolországban készíti fel csapatát a mieink ellen (Fotó: Reuters – archív)
A Magyarország elleni világbajnoki selejtezőre készülő román labdarúgó-válogatott vasárnap tíznapos edzőtáborba vonul Spanyolországba – igaz, az összetartás elején a légiósok, illetve a Steaua Bucuresti játékosai még nem lesznek ott.

Victor Piturca, a románok szövetségi kapitánya 23 játékost választott ki, akik a román bajnokságban futballoznak, ám nem számíthatott a Steaua Bucuresti játékosaira, mivel a klub tulajdonosa, Gigi Becali nem engedte el a futballistáit, akiknek február 14-én, illetve 21-én az Európa-ligában kell helytállnia az Ajax ellen.

Bár Vass Ádám csapattársa, a CFR Clujban futballozó Sepsi László ott volt a 23 fős keretben, a román szövetség tegnap közölte, hogy eleget tesz az Inter elleni El-párharcra készülő kolozsvári klub kérésének, és a védő helyett Alexandru Vladot hívta be a vasárnap Spanyolországba utazó keretbe.

ERDÉLYBEN JÁTSZHATUNK?

Egy romániai szervezet szeretné elérni a szövetségnél, hogy ne Bukarest, hanem Kolozsvár adjon otthont a szeptember 6-án rendezendő Románia–Magyarország világbajnoki selejtezőnek. A kezdeményezők azzal érvelnek, hogy Kolozsvár közelebb van a két állam határától, mint a főváros, valamint megemlítik, hogy a harmincezer néző befogadására alkalmas Kolozsvár Aréna a legmodernebb stadion Erdélyben.

A román válogatott kerete így még számos helyen változik majd, az októberi vb-selejtezők előtt például kilenc Steaua-játékos neve szerepelt Piturca 25 fős névsorában.

Ami biztos, február 2-án, szombaton már felkészülési meccset játszanak a románok: Lengyelországgal csapnak össze Málagában.

Piturca ezután hívja majd be a légiósokat és az addig kimaradt játékosokat, akik február 4-én, hétfőn csatlakoznak, míg számos futballista hazautazik Marbellából.

A február 6-i hivatalos FIFA-játéknapon pedig már várhatóan a mieink ellen készülő kerettel áll fel Románia az Ausztrália elleni felkészülési találkozóra. A románok ezt a meccset is kiváló környezetben, Marbellában játsszák majd le.

Mint ismert, az Egervári Sándor vezette magyar válogatott egy felkészülési meccset játszik a románok elleni, kulcsfontosságú vb-selejtező előtt: a mieink a fehéroroszokkal csapnak össze a törökországi Belekben vagy Antalyában.

A március 22-i hazai, Románia elleni világbajnoki selejtezőt a FIFA döntése értelmében zárt kapuk mögött kell lejátszanunk, ha nem lesz sikeres az MLSZ fellebbezése az ügyben.

A ROMÁN VÁLOGATOTT SPANYOLORSZÁGBA UTAZÓ KERETE
Kapusok: Silviu Lung (FC Astra), Alexandru Buzbuchi (FC Viitorul Constanta), Cristian Balgradean (Dinamo Bucuresti)
Védők: Alexandru Matel (FC Astra), Constantin Nica (Dinamo Bucuresti), Dragos Grigore (Dinamo Bucuresti), Srgian Luchin (Dinamo Bucuresti), Marius Gaman (FC Astra), Stefan Barboianu (FC Astra), Mihai Balasa (FC Viitorul Constanta), Alexandru Vlad (CS Pandurii Targu Jiu)
Középpályások: Ionut Neagu (FC Otelul Galati), Mihai Radut (CS Pandurii Targu Jiu), Dan Nistor (CS Pandurii Targu Jiu), Alexandru Maxim (CS Pandurii Targu Jiu), Alexandru Mateiu (FC Brasov), Liviu Antal (SC Vaslui), Nicolae Stanciu (SC Vaslui), Aurelian Chitu (FC Viitorul Constanta)
Támadók: Constantin Budescu (FC Astra), Gheorghe Teodor Grozav (FC Petrolul Ploiesti), Marius Silviu Alexe (Dinamo Bucuresti), Denis Alibec (FC Viitorul Constanta)

 

Legfrissebb hírek

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
19 órája

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Neymar szétrúgta a szögletzászlót örömében, majd elvették az utolsó perces gólját – videó

Minden más foci
2025.07.24. 11:42

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Megdőlt a nézőrekord a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.24. 09:33

Labdarúgás: új fiatalszabállyal indul az NB I

Utánpótlássport
2025.07.24. 09:00

Ekitiké túl az orvosi egy részén a Poolnál, Gyökeres gyakorlatilag az Arsenalé – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.22. 22:33

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28
Ezek is érdekelhetik