U17-es válogatott: a mieink ikszeltek Moldovával

Vágólapra másolva!
2012.08.28. 22:05
A Magyar Labdarúgó-szövetség tájékoztatása szerint a magyar U17-es labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Moldovával Kisinyovban.

U17-es válogatottunk kedden hajnalban érkezett meg kisinyovi szálláshelyére, így a mérkőzésre a szokásosnál rövidebb pihenő után került sor. Pisont István az Ivancsics Alex – Bedi Noel, Kecskés Ákos, Talabér Attila, Spandler Csaba – Vida Máté, Szántó Tamás, Rácz Barnabás – Mayer Milán (Nagy Ádám, 74.), Koszta Márk (Németh Erik, 65.), Zsótér Donát összetételben szerepeltette csapatát.

Az első félidőben a magyar válogatott akarata érvényesült a pályán, ebben a periódusban az óriási erejű szél is a mieinket segítette. A helyzeteinkből egyet sikerült gólra váltani, egy jó ütemű mélységi indítás után Zsótér Donát volt eredményes.

A fordulás után széllel szemben kiegyenlítettebbé vált a találkozó, de helyzetek továbbra is a magyar válogatott előtt adódtak, egy találatunkat les címén érvénytelenítette a játékvezető. Három perccel a meccs vége előtt a hazaiak egy szöglet után lepattanó labdát juttattak a kapunkba, ezzel alakították ki az 1–1-es végeredményt.

„Hatalmas szélben játszottuk a meccset, ez nagyban befolyásolta a teljesítményünket is – értékelt a lefújás után Pisont István az mlsz.hu-nak. – Az első félidőben többet birtokoltuk a labdát, kapujuk elé szegeztük a moldovaiakat, ha a végjátékban pontosabbak vagyunk, újabb gólokat lőhettünk volna. A második félidőben igyekeztünk a talajon játszani, míg a házigazdák ívelésekből próbáltak helyzetbe kerülni. Ellenfelünk nem tudott fölényt kialakítani, ezért is sajnálom, hogy a hajrában egy sarokrúgásból döntetlenre hozta a meccset. A körülmények miatt a második negyven perc szakmailag nehezen értékelhető, az első félidőben nyújtott játékkal azonban elégedett voltam, mert megjelentek a pályán azok az elemek, amelyeket gyakoroltunk az elmúlt időszakban.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05
Ezek is érdekelhetik