Egy már-már elfelejtett győzelem Anglia ellen

1962. május 31. némiképpen méltatlanul feledésbe merült dátum a magyar labdarúgás történetében. A chilei vb-n Rancaguában a magyar válogatott az első csoportmeccsén mindjárt az angolokba futott, aztán a 90 perc után kiderült, inkább a britek futottak belénk.

A korabeli közvélemény félve engedte a csapatot a világbajnokságra, a csoportba Anglia és Magyarország mellett Argentína és Bulgária tartozott. A 16 csapatos vb-n csoportonként az első kettő jutott a legjobb nyolc közé. Az előzetes esélylatolgatás során Angliának és Argentínának több sanszot adtak a magyar együttessel szemben, Bulgária outsidernek számított.

Nem voltak jók az előjelek: a magyar együttes ugyan 2:0-ra legyőzte a Juventust, de az olasz B-válogatottól 3:1-re kikapott Bariban. A torinói Esplanade hotelben Baróti Lajos játékosértekezletet hívott össze. A szövetségi kapitány a közte és Tichy Lajos közti szóváltást is felhozta, a balösszekötő viselkedését a csapategység tekintetében roppant károsnak tartotta. Grosics Gyula azonban kiállt játékostársa mellett, kérte Barótit nézze el a Honvéd-játékos fegyelmezetlenségét, s kérte, hogy Tichy elutazhasson a csapattal a vb-re. Baróti így is tett, noha a tüske örök életében benne maradt, amelynek később a sokszoros válogatott itta meg a levét. De ekkor még az a fontos, hogy Tichy is utazik, mi több ő szerzi az angolok ellen az első gólt. De ne ugorjunk ennyire előre.

A vb-selejtezőkön Hollandia és az NDK a magyar válogatott ellenfele, a mieink csupán egy pontot vesztettek Budapesten a hollandok ellen. De a közvetlen előzmények mellett tekintsünk a közelmúltba: miért is nem tartották a magyar együttest ütőképesnek? Az 1956-os forradalmat követően az Aranycsapatból a chilei vb-re csupán Grosics Gyula maradt hírmondónak, Puskás Ferenc a spanyol válogatottal vett részt a vb-n. Nemcsak az Aranycsapat szóródott szét, a forradalmat követően a locarnói tornáról a közvetlen utánpótlás nagy része is inkább a külföldet választotta.

Ezzel a problémával már az 1958-as vb előtt meg kellett küzdenie Baróti Lajosnak, akit az '58-as vb előtt neveztek ki szövetségi kapitánynak. A válogatott Svédországban a csoportjából sem jutott tovább, Baróti a fiatalítás mellett döntött, a vb után olyanok húzhatták magukra a válogatott mezét, mint Göröcs János vagy Albert Flórián. Egyre inkább izmosodott a válogatott, szép győzelmeket aratott (Svédország ellen 3:2, Jugoszlávia ellen kétszer is 4:2, NSZK ellen 4:3), mi több 1960. május 22-én a Népstadionban Albert két góljával Angliát is elintézte 2:0-ra. Tehát lenne ok az örömre, de nincsen, mert Baróti – nagyon bölcsen – a vb előtt 1961 decemberében dél-amerikai túrára viszi a csapatot, amelyen a házigazda Chile rommá veri Magyarországot (5:1), igaz, két nappal később a visszavágón azért már 0:0, Uruguay ellen pedig 1:1 az eredmény. A túra hozadéka, hogy a Chile elleni 0:0-s meccsen szerepelt először a válogatottban Mészöly Kálmán és Farkas János. Mészöly aztán olyannyira megveti a lábát a csapatban, hogy az FTC-ben középhátvédet játszó Mátrai Sándor a válogatottban jobbhátvéd, mert a centrumban Mészöly takarít. A dél-amerikai túrán a csapat oszlopos tagja még Bozsik József, de 1962. április 18-án Cucu a Népstadionban elbúcsúzik a válogatottságtól (Magyarország–Uruguay 1:1, a magyar gólt Bozsik szerzi).

A válogatott tavaszi szereplése nem győzi meg Barótit, hogy jó csapata van, mi több a kapitány a vb-n az angolok elleni meccs előtt ezt mondta Albertnek: „Nézze Flóri, én hosszú hónapok óta várom, hogy igazi formába lendüljön. Bármennyire is bízom magában, őszintén megmondom: az angolok elleni mérkőzés lesz az utolsó alkalom, hogy bizonyítson. Ha akkor is olyan lélektelenül, enerváltan fog játszani, a további mérkőzéseken nem számíthatok magára.” (Szepesi György, Tabák Endre: Chiléből jelentjük…) Talán nem meglepetés, hogy a Tichy mellett a másik magyar gólt a szintén „problémás” Albert szerezte. S mindketten a rájuk jellemző módon: Tichy bombalövéssel, Albert fifikás cselsorozat után.

Rancaguában így állt fel a két együttes a már-már elfeledett mérkőzésen:

A találkozót a holland Leo Horn vezette – ő volt 1953-ban a 6:3-as magyar győzelemmel végződött találkozó játékvezetője is.

Az első csoportmeccset követően válogatottunk a bolgárokat is legyőzte (6:1), Argentína ellen 0:0-ra végzett, majd a negyeddöntőben egy eléggé vitatható góllal 1:0-ra elvérzett Csehszlovákiával szemben. Latisev szovjet bíró nem adta meg Tichy gólját. A pletykák szerint Latisev elvtárs – aki több meccset is vezetett a magyar válogatottnak, s valamilyen szempontból majdnem mind rázós lett, a csehszlovákok elleni mérkőzés után már nem fújt a magyaroknak – nem kedvelt minket, mert az 1952-es Moszkva válogatott–Magyarország mérkőzésen állítólag egyik játékosunk oroszul az édesanyját emlegette, s nem éppen pozitív szövegkörnyezetben…

Azt is mondhatnánk, Barótinak sikerült zöld ágra vergődnie Tichyvel és Alberttel, de Latisev kifogott rajtunk. De ez már egy másik történet. Az eredeti a 2:1-es bravúr Anglia ellen.
Ínséges napokon pláne ne feledjük.