Válogatott: Király négy meccsre Puskástól, ötre Grosicstól

Vágólapra másolva!
2011.06.09. 08:49
Címkék
A magyar válogatott 35 éves kapusa, Király Gábor kedd óta holtversenyben a hatodik helyen áll a válogatottsági ranglistán – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos oldalán.

Király a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn pályafutása 81. mérkőzését játszotta a nemzeti csapatban, ezzel – holtversenyben Mátrai Sándorral – immár a hatodik helyen áll a válogatottsági rangsorban. Az ötödik Garaba Imre már csak egy meccsel előzi meg Királyt, és a legtöbb válogatottsággal rendelkező magyar kapus, a ranglista harmadik helyén álló Grosics Gyula sincs már messze: az 1860 München játékosának még ötször kell pályára lépnie a nemzeti együttesben, hogy befogja az Aranycsapat legendáját.

Király Gábor 13 évvel ezelőtt, 1998 márciusában lépett pályára első ízben a válogatottban, a debütálásra Bicskei Bertalan kapitánykodása alatt került sor. Bicskeinél összesen 28 alkalommal védte a nemzeti együttes kapuját, és később élvezte a töretlen bizalmat Gellei Imrénél (19 mérkőzés), Lothar Matthäusnál (16 mérkőzés) és Bozsik Péternél (7 mérkőzés) is. Várhidi Péter kapitánykodása alatt kikerült ugyan az együttesből, de három év kihagyás után Erwin Koeman újra meghívta a keretbe, és Egervári Sándornál is rendszeresen helyet kap a csapatban.

Király eddigi 81 válogatott meccsén 106 gólt kapott, ami 1.3-as gólátlagot jelent. Azokon a meccseken, amelyeken pályára lépett, a válogatott 28 győzelmet aratott, 18 döntetlent ért el és 35 vereséget szenvedett. A keddi, San Marino elleni összecsapáson Király 24. válogatott mérkőzését „hozta le” kapott gól nélkül.

A VÁLOGATOTTSÁGI RANGSOR ÉLMEZŐNYE
1. Bozsik József 101 mérkőzés
2. Fazekas László 92
3. Grosics Gyula 86
4. Puskás Ferenc 85
5. Garaba Imre 82
6. Mátrai Sándor 81
6. Király Gábor 81
8. Sipos Ferenc 77
9. Fenyvesi Máté 76
9. Bene Ferenc 76

Legfrissebb hírek

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
8 perce

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
13 perce

Női kézilabda BL: Győr–Esbjerg

Kézilabda
17 perce

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
19 perce

Jonas Vingegaard a Bola del Mundón megnyerte a Vueltát

Kerékpár
23 perce

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
26 perce

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
34 perce

Az MTK hét, a Paks öt, az ETO és a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
43 perce
Ezek is érdekelhetik