Válogatott: az Egervári-csapatot napsütéses idő várta Luxemburgban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.06.02. 15:25
Címkék
Körülbelül 13 órakor landolt a magyar labdarúgó-válogatott repülőgépe Luxemburgban, ahol Egervári Sándor szövetségi kapitány csapata pénteken 20.15 órától a helyi nemzeti együttessel játszik felkészülési mérkőzést.
Nem tartott társaival Gera Zoltán, mivel bokasérülése miatt nem tudta volna vállalni a játékot. Ő a hétvégén csatlakozik majd ismét a kerethez abban a reményben, hogy kedden, a San Marinó-i Európa-bajnoki selejtezőn már pályára léphet.A magyar szövetség tájékoztatása szerint Egervári együttesét kellemes, napsütéses, de enyhén szeles idő fogadta. A válogatott tagjai elfoglalták városon kívüli, zöld övezetben lévő szállásukat, majd az ebédet követően csendes pihenőre vonultak.A szakmai stáb este 19 órától tart edzést a meccs helyszínén. Pénteken egy könnyed séta után taktikai értekezlet szerepel a programban, és a szakvezető ekkor hirdeti ki kezdőcsapatát. A találkozó után egyből hazautazik a magyar csapat, s Telkiben folytatja a felkészülést a keddi Eb-selejtezőre.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
5 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
5 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
5 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
6 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik