U19: Volt egy hosszabb periódus, amikor jól játszottunk - Szepessy

Vágólapra másolva!
2011.06.02. 23:02
Címkék
A magyar U19-es válogatott szövetségi edzője, Szepessy László szerint volt olyan hosszabb periódus a Törökországtól elszenvedett 6–1-es vereség alkalmával, amikor rendkívül jól játszott a csapatunk. Ennek ellenére a nemzetközi élfutball egészen más, mint amihez a játékosaink hozzászoktak.

„Egy ilyen eredmény után nehéz kiemelni bármit is a játékunkból, de hozzátartozik az igazsághoz, hogy a második kapott gól után volt egy hosszabb periódus, amikor rendkívül jól játszottunk, és óriási lehetőségeket alakítottuk ki” – mondta az mlsz.hu-nak a mérkőzés után Szepessy László szövetségi edző.

„Sajnos fegyelmezetlenségek miatt nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, és a második félidőben, kettős emberhátrányban hiába védekeztünk hősiesen, a harmadik kiállítás után nem tudtuk elkerülni a nagy különbségű vereséget. A török válogatott Európa élvonalába tartozik, fizikálisan, játéktudásban és gyorsaságban is előttünk jár, el kell ismernünk, hogy egy jobb csapattól kaptunk ki. Tanulnunk kell ebből a meccsből, a hibáinkból, le kell vonni a tanulságokat, elsősorban azt, hogy a nemzetközi élfutball egészen más, mint amihez a játékosok hozzászoktak. Most két nap szünet következik, majd jön a macedónok elleni záró mérkőzés, amelyet mindenképpen szeretnénk megnyerni.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
5 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
5 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
5 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
6 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik