Felkészülés: Egy hibától eltekintve elégedett vagyok - Bogdán Ádám

Vágólapra másolva!
2011.06.04. 07:12
Címkék
A Luxemburg ellen 1–0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen debütált a magyar válogatottban Bogdán Ádám, a Bolton kapusa, aki a találkozó után a Nemzeti Sport kérdésére értékelte a teljesítményét.

„Átestem a tűzkeresztségen. Amit meg tudok tenni, azt megteszem, és természetesen mindenki arra készül, hogy folyamatosan válogatott legyen, de tudom, hogy van Király Gábor is. Igyekeztem végig irányítani a védelmet, folyamatosan kapcsolatban voltunk, egy hibától eltekintve elégedett vagyok a teljesítményemmel, hiszen győztünk és nem kaptam gólt” – mondta a Nemzeti Sportnak a lefújást követően Bogdán.

„Fontos meccs volt, hiszen újonc kapust avattunk, ráadásul kapott gól nélkül, ami mutatta a fegyelmezettségünket, valamint több hadrendet is kipróbálhattunk – fogalmazott a mérkőzés után Egervári Sándor szövetségi kapitány. – Kellemetlen, szervezett csapattal találkoztunk, és nem játszottunk igazán jól. A helyzetek és a gól alapján ennek ellenére is megérdemelt a győzelmünk."

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
19 perce

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
32 perce

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
51 perce

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
8 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
8 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
8 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik