Felkészülés: a luxemburgi csatár szerint egy félidőig jók voltak ellenünk

Vágólapra másolva!
2011.06.03. 23:52
Címkék
Daniel Da Mota, a luxemburgi labdarúgó-válogatott támadója úgy vélekedett, csapata egy félidőn keresztül kifejezetten jó teljesítményt nyújtott a Magyarország ellen elvesztett (0–1) felkészülési mérkőzésen.

„Az első félidő kifejezetten jó volt, főleg védekezésben, és még voltak veszélyes támadásaink is. Sajnos a másodikban már nem tudtuk tartani a lépést, a cseréink megtörték a játékunk ritmusát" – mondta Daniel Da Mota.

Gilles Bettmer, a luxemburgiak középpályása elmondta, az első félidőben valószínűleg részleges szalagszakadást szenvedett, ezért kért cserét.

A válogatottba hosszabb száműzetés után visszatért Joël Kitengé sem volt teljesen elégedetlen.

„Örülök, hogy visszatérhettem, bár nem vesztettem el a ritmust. Az első félidőben jók voltunk, elismerésem Dan Da Motának, aki sok gondot okozott a magyaroknak, remek munkát végzett" – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
22 perce

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
35 perce

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
53 perce

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
8 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
8 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
8 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik