U21: Van poszt, melyre nem találok NB I-es játékost - Róth Antal

Vágólapra másolva!
2011.05.30. 16:47
null
Futács Márkó az egyik hírmondó a vb-3. <br />U20-asok közül (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A magyar U21-es válogatott június 2-től Franciaországban szerepel a Touloni Ifjúsági Tornán. Róth Antal szövetségi edző ma a Telkiben tartott sajtóbeszélgetésen értékelte a csapat helyzetét, majd keretet hirdetett.

„A csapatépítés első fázisát kezdtük meg. Az alapoktól kezdve – mind a személyi összetételt, mind a csapatépítést tekintve – kellett elindulni azzal a hátránnyal, hogy az 1990–1991-es korosztály közel másfél évig nem volt összetartva az U19-es Eb-selejtezők után, a játékosok . szétszóródtak Európában, illetve Magyarországon. Ezért fel kellett mérni, hogy ki hol tart, mennyi lehetőséget kap. Ez a folyamat jelenleg is tart, de több sérülés is nehezíti a dolgunkat" – kezdte helyzetértékelését Róth Antal szövetségi edző, aki elmondta, jelenleg az a legfontosabb feladat, hogy őszre összeálljon az a keret, amellyel nekivághatnak majd az Eb-selejtezőknek.

„Ezt a célt szolgálja a touloni torna is, amely jó lehetőséget nyújt a csapategység erősítésére is, másrészt 2012-ben is egy olyan helyzetben leszünk mint most, hiszen jövőre Törökország és Liechtenstein ellen is egy fárasztó szezon után kell helytállnunk Eb-selejtezőn,, tehát ezzel a tornával erre a helyzetre is fel tudunk készülni" – fogalmazott a szakember, aki a csapat összeállításával kapcsolatban a versenyhelyzetet hiányolja.

„Arra lenne szükség, hogy a játékosok egymást sarkalják minél jobb teljesítményre, hogy versenyezzenek egymással a csapatba kerülésért. Ez most csak bizonyos posztokon áll fenn, másokon egyáltalán nincs versenyhelyzet, sőt olyan poszt is van, melyekre egyáltalán nem találok olyan játékost a magyar első osztályban, aki állandóan játszana" – mondta Róth Antal.

Az U21-es válogatottunk június 2-án Kína ellen játszik16.45 órától Hyeresben, két nappal később 16.15-től Nizzában Mexikó következik, majd június 6-án, 18 órától Aubagne-ban lépnek pályára Gosztonyi Andrásék. Az elődöntőket – melybe a két csoport első két helyezettje jut be – június 8-án tartják, a döntő 10-én lesz Toulonban.

Lázár Bence és Tischler Patrik kihagyja a nemzetközi tornát (mindketten előre jelezték ezt), Balázs Benjámin vállsérülése miatt marad otthon, Simon Ádám viszont felgyógyult és bevethető lesz.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (Liverpool), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
Védők: Fiola Attila (Paks), Katona Máté (Vasas), Kádár Tamás (Newcastle), Kálnoki Kis Dávid (MTK), Litauszki Róbert (Újpest), Sváb Dániel (Ferencváros), Szokol Zsolt (Újpest)
Középpályások: Balogh Balázs (Újpest), Bódi Ádám (Debrecen), Egerszegi Tamás (Újpest), Gosztonyi András (Videoton), Kiss Máté (Győr), Simon Ádám (Haladás/Palermo), Simon Krisztián (Újpest), Tajthy Tamás (Újpest)
Csatárok: Balajti Ádám (Újpest), Eppel Márton (MTK), Futács Márkó (Ingolstadt)

 

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
2 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
3 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
3 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
3 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik