Válogatott: a stáb Szabics Imre miatt utazott Bécsbe - nem hiába

Vágólapra másolva!
2011.04.10. 07:43
A magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjának két tagja, Kenyeres Imre és Csábi József Bécsben személyesen is meggyőződhetett arról, hogy Szabics Imre remek formában futballozik.

A két szakember szombaton azért utazott el Bécsbe, hogy megnézze a Rapid–Sturm Graz bajnokit, mert a Sturm csatára, Szabics Imre teljesítményéről jó hírek érkeztek az elmúlt időszakban.

A mérkőzést végigjátszó támadó főszerepet vállalt a tabella második helyén álló graziak 2–0-ás győzelméből: az első találat előtt gólpasszt adott, a másodikat pedig ő maga szerezte.

„Hosszabb ideje jó híreket kapunk Szabics Imréről, ezért már korábban beszereztünk néhány felvételt a játékáról, és ezek sok pozitívumot tartalmaztak – mondta az mlsz.hu-nak Kenyeres Imre az osztrák bajnoki rangadót követően. – Megérte kiutaznunk Bécsbe, egy színvonalas, élvezetes találkozót láthattunk, amelyen a Sturm jó játékkal győzött. Szabics kulcsszereplője volt a meccsnek, az első találat előtt ő ugratta ki a gólszerző Kienast, majd még a szünet előtt saját maga is eredményes volt. Ez utóbbi gólnál egy jó átadást követően mellel maga elé vette a labdát, majd a kifutó kapus fölött a hálóba emelt. Megmozdulásain látszott, hogy remek formában van, örömteli, hogy egy újabb magyar futballistáról mondható el: meghatározó tagja külföldi klubcsapatának."

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
23 órája

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
Tegnap, 10:30

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
Tegnap, 9:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
Tegnap, 8:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Marco Rossi: Nem lett volna szabad kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
2025.09.09. 23:55

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59
Ezek is érdekelhetik