U18-as válogatott: döntetlent játszottak a fiatalok a finnekkel

Vágólapra másolva!
2011.03.10. 16:03
Címkék
Az U18-as magyar labdarúgó-válogatott 2–2-es döntetlent játszott a finn korosztályos csapattal felkészülési mérkőzésen.

Az MLSZ beszámolója szerint Tuboly Frigyes szövetségi edző ezúttal olyan játékosokat is kipróbált, akik első alkalommal ölthették magukra a válogatott mezét, a kedden 1–0-s győzelmet arató magyar együttes a Steer Bence – Földes Milán (Matetics István, 46.), Poór Patrik, Króner Martin, Balogh Bence (Kozma Máté, 46.) – Erdei Gábor, Tóth Bálint – Vass Patrik (Radó András, 46.), Serfőző Bence (Erdélyi László), Pál Dávid (Tudja Dávid, 80.) – Kapacina Valér (Tóth Ferenc, 75.) összeállításban szerepelt a mérkőzésen.

A finnek a 10. percben vezetéshez jutottak, majd a mieink a 22. percben egyenlítettek: Kapacina Valér jobb oldalról lőtt be egy szabadrúgást, a labda egy finn védőről került a kapuba. Három perccel később újra a vendégek szereztek előnyt, de az első fél óra végén ismét döntetlen volt az állás, Balogh Bence beadását követően az egyik menteni igyekvő finn védő segítette a hálóba a labdát.

A folytatásban mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, ezek azonban kimaradtak, a mérkőzés 2–2-es döntetlennel végződött.

„Voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amelyek optimizmusra adnak okot, ezekből a későbbiekben tovább építkezhetünk. Több olyan játékos is szerepelt a csapatban, aki korábban nem volt még kerettag sem, az elmúlt négy nap alapján kezd pontosan kirajzolódni, kik azok a futballisták, akikkel hosszabb távon számolhatunk a válogatottban” – mondta a mérkőzést követően Tuboly Frigyes szövetségi edző.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 perce

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
6 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
25 perce

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
29 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
1 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik